Hirdetés

Sokszorosító grafikai eljárások a konyhában

Könyvbemutatóval és műhelyfoglalkozással is várja az érdeklődőket Sepsiszentgyörgyön az október 13-áig tartó 4. Székelyföldi Grafikai Biennále.

Krónika

2016. október 07., 18:472016. október 07., 18:47

Jövő héten ünnepélyes megnyitó keretében jelentik be a biennálé díjazott alkotásait, de a kísérőrendezvények már korábban megkezdődtek. Negyvenegy országból 507 képzőművész összesen 1238 alkotást küldött be – tájékoztatott korábban Imreh Marton István, a társszervező Kovászna Megyei Kulturális Központ vezetője.

Hangsúlyozta, a negyedik alkalommal sorra kerülő rendezvényt Románia egyik legrangosabb grafikai szemléjeként jegyzik, erre utal az is, hogy a szakmai körökben is nagy elismerést szerzett, neves művészeti egyetemek, művésztelepek ajánlottak fel díjakat, és a rendezvényt a Krakkói Grafikai Triennálé is ajánlja. A biennálé kísérőrendezvényei már szeptemberben elkezdődtek: kortárs lengyel plakátművészek alkotásait állították ki a Lábas Házban, a tárlat október 12-én 12 óráig látogatható. A beinnálé törekszik olyan rendezvényeket szervezni, amelyek a széles közönség számára népszerűsítik a grafikai eljárásokat, közelebb hozzák a műfajt az érdeklődőkhöz, ezért a hírnökrendezvények egyike a fiatalok számára mutatja be a sokszorosító grafikai eljárásokat, a második pedig könyvbemutató formájában szólítja meg az érdeklődőket – közölték a szervezők.

Csütörtökön a tervek szerint Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének vezetője a hagyományos grafikák elkészítésének módját ismertette a Nyomódúc és/vagy számítógép című kötete bemutatóján, az Erdélyi Művészeti Központban. Pénteken ugyanott 11, valamint 13 órától Grafika a konyhában címmel fiatalok számára szervezett interaktív foglalkozás keretében az érdelkődők maguk készíthetnek grafikai munkákat. A foglalkozások során olyan grafikai eljárásokat mutat be dr. Szepessy Béla, amelyeket szinte bármelyik háztartásban el lehet végezni, különösebb műhelyfelszerelés nélkül, de megadják a nyomat elkészítésének élményét.

Így jutunk el a krumpli­nyom­dától, a pecsételőkön át a litográfiáig, valamint megismerhetőek lesznek a transzfertechnika lehetőségei, ezáltal is minél több gyermek és érdeklődő felnőtt számára elérhetővé, kézzelfoghatóvá és élménnyé téve a sokszorosító grafika varázslatos világát. Október 12-én nyitják meg hivatalosan a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálét, a több mint 300 alkotást bemutatót tárlatot a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban tekintheto meg a közönség. A 4. Székelyföldi Grafikai Biennále szervezői: Kovászna Megyei Tanács, Hargita Megyei Tanács, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés