2012. május 10., 08:172012. május 10., 08:17
Emellett ifjúsági és gyerekprogramok dömpingjére számíthat a kincses város közönsége.
Gergely Balázs, a rendezvénysorozat főszervezője elmondta: idén is megtartják a magyar napok megszokott struktúráját, így nagyon sokszínű lesz a magyar kulturális rendezvények seregszemléje, a klasszikus és a könnyűzene kedvelői egyaránt megtalálják számításukat.
Emellett idén is képzőművészeti kiállítások, színházi előadások, kézműves- és könyvvásárok színesítik a fesztivál programját. Nem maradnak el a Kolozsvári Magyar Filmnapok sem, és ez alkalommal is a Szent István-napi néptánctalálkozó lesz a Kolozsvári Magyar Napok kiemelt rendezvénye. A főszervező szerint az újdonságok leginkább a fellépők kilétében rejlenek, ugyanakkor a tervek szerint idén már a teljes Farkas utca a fesztiválozók rendelkezésére áll.
Gergely Balázs az újdonságokat taglalva elmondta: a Bethlen Gábor Alap felvette a nemzeti jelentőségű intézmények sorába a Kincses Kolozsvár Egyesületet, ezzel megteremtve a rendezvénysorozat anyagi biztonságát. Ráadásul valamennyi tavalyi támogató, köztük a Mol és az OTP is megerősítette, hogy idén is juttat finanszírozást a Kolozsvári Magyar Napoknak.
A fesztivál főszervezője ugyanakkor leszögezte: a politikai kampány nem fogja befolyásolni a rendezvényt, ezért pártok neve nem is szerepel a támogatók között. „A rendezvény kilépett a gyerekcipőből, ma már a Kárpát-medence egyik legjelentősebb kulturális seregszemléjének számít” – jelentette ki Gergely Balázs.
Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, a Kincses Kolozsvár Egyesület alapító tagja arról számolt be, hogy a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó kulturális intézetek is aktívan részt vesznek a fesztiválon. Mint részletezte, a kolozsvári önkormányzat 40 ezer lejjel, míg a megyei tanács 29 ezer lejjel támogatja a magyar napokat, illetve a filharmónián keresztül további 23 ezer lejt fordít erre a célra.
Elmondta, az egyhetes program során bemutatkozóestet szerveznek a Kolozs megyei településeknek, amelyre civil szervezetek, helyi önkormányzatok jelentkezését várják. Ezzel az akcióval azt szeretnék elérni, hogy ne csak Kolozsvárt látogassák, hanem a megye kisebb településeit is felkeressék a turisták.
Sánta Levente, a Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatója elmondta: a tervek szerint idén szabadtéri lesz a nyitógála, de ha ezt mégsem sikerülne megszervezni, akkor ezúttal is a Kolozsvári Magyar Opera adhat otthont az eseménynek. Az már eldőlt, hogy a keddi nyitónapon a Budapest Ragtime Band lép fel a Főtéren, hagyományteremtő céllal a napot továbbra is a dzsessznek kívánják fenntartani.
Szerdán Hobó (Földes László) és bandája lép fel a nagyszínpadon, és bár nem sikerült meggyőzni a magyar blues nagy öregjeit, hogy Hobó Blues Band néven lépjenek fel, Póka Egon, a HBB egykori basszusgitárosa, zeneszerzője is eljön Kolozsvárra.
Csütörtökön az Edda, pénteken a Neoton Família koncertezik a kincses város Főterén, míg szombaton Presser Gábor és Rúzsa Magdi szórakoztatja a közönséget egy több mint két órás közös koncerttel. Vasárnap a Szent István-napi néptánctalálkozó gálaestjére kerül sor, amelyet óriási táncház követ majd, de az esti koncerteket is bulik zárják a különböző klubokban.
A fesztivál végleges programját július végére ígérik a szervezők.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.