Hirdetés

Sok terve van a Budapesti Román Kulturális Intézetnek 2011-re

Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című komédiájával megy Budapestre jövőre a craiovai színház, bemutatkozik Temesvár, Nagyszebenből középkori ikonok érkeznek a Kiscelli Múzeumba, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Románia képviseletében Mircea Cărtărescu neves író lesz jelen, és a Duna-program keretében kultúrhajó indul Regensburgból Bécsen és Budapesten keresztül Brăiláig.

2011. január 04., 09:572011. január 04., 09:57

Brînduşa Armanca, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója, aki egyúttal az EUNIC, az EU-tagállamok kulturális intézetei egyesületének magyarországi soros elnöke, az MTI-nek elmondta, hogy a 2011-es programokat az intézet a fiatalok és Európa jelszava jegyében szervezi. Romániában százéves a foci, és ebből az alkalomból több találkozót is tartanak legendás romániai és magyar futballistákkal. Kerekasztal-beszélgetést szerveznek román és magyar résztvevőkkel arról, hogyan működik a média mint „sztárgyár”. A román színházak vendégjátéka már rendszeres Budapesten, ezúttal a craiovai társulat érkezik Görgey Gábor románra fordított komédiájával, a Komámasszony, hol a stukker? cíművel.

Új városbemutató sorozatot is terveznek Egy város szíve tálcán címmel, elsőként Temesvár képzőművészeti, zenei, színházi életét ismerhetik meg az érdeklődők. Húsvét előtt a nagyszebeni Astra Múzeumból, ahol négyezer középkori ikont őriznek, többtucatnyit visznek el a budapesti Kiscelli Múzeumba, és konferenciát szerveznek francia és olasz résztvevőkkel a katolikus és az ortodox ikonográfiáról. Uniós projekt keretében Budapesten a városligeti tavon rendezendő kiállításon egy nagy hóemberrel vesz részt Daniel Knorr bukaresti képzőművész. Knorr kavicsokból építi fel alkotását és zöldségekkel díszíti. Fehérvárcsurgóra, a Károlyi-kastélyban rendezendő Quarttissimo elnevezésű, II. Nemzetközi Vonósnégyes Fesztiválra hivatalos a Belcea Quartet, amelyet Corina Belcea, az 1975-ben Romániában született hegedűművész, a londoni Yehudi Menuhin zeneiskola, majd a Royal College of Music hallgatója, több nemzetközi verseny győztese alapított.
Brînduşa Armanca elmondása szerint a budapesti Holokauszt Múzeumban a vészkorszakban elpusztított erdélyi magyarzsidó képzőművészek alkotásaiból nyitnak tárlatot. A Magyar Képzőművészeti Egyetem diplomázó fiataljainak a Kogart Házban megrendezett, Friss című kiállításához csatlakoznak 2011-ben a bukaresti képzőművészeti akadémia végzősei is.

A 18. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon április 14. és 17. között díszvendég lesz az egész Európai Unió, mivel Magyarország a szervezet soros elnöke az első fél évben. Minden tagországból jön egy ismert író, akinek munkái magyar nyelven is megjelentek. Bukarestből Mircea Cărtărescu többszörösen kitüntetett 54 éves író érkezik, akinek a Miért szeretjük a nőket? című műve 2007-ben jelent meg magyarul a Jelenkor Kiadónál, ugyanott gondozták a Vakvilág és a Sóvárgás című kötetét is. A Lulu című műve a Gondolat Kiadónál jelent meg.

Szeptemberben kezdődik a Duna-projekt berlini együttműködéssel. Regensburgból indul nyolcnapos útjára a kultúrhajó a Dunán. A hajó Bécsben, Budapesten és Brăilán köt ki, ahol zenés programokkal – köztük a világhíres Fanfare Ciocărlia rézfúvós együttes román, török, bolgár és macedón muzsikával – várják az érdeklődőket – tette hozzá a román intézet igazgatója.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés