
Fotó: Agerpres
2010. szeptember 13., 09:002010. szeptember 13., 09:00
A férfi főszereplő kategóriában Vincent Gallo, a magyar részvétellel létrejött Essential Killing című lengyel film színésze diadalmaskodott. Gallo az életéért küzdő afgán szökevényt játszik a párbeszédek nélküli filmben. A színésznők között Ariane Labed, az Attenberg címet viselő görög film főszereplője kapta a Coppa Volpit (Volpi Kupát) a zsűri ítélete szerint. A zsűri különdíjjal jutalmazta Jerzy Skolimowski Essential Killing című munkáját.
Sofia Coppola győztes filmjéről Quentin Tarantino elmondta, hogy az már a kezdetektől fogva lenyűgözte a zsűri tagjait. A díjnyertes rendezőnő filmje az élete ürességével küzdő színész történetét mutatja be. Coppola úgy jellemezte alkotását, mint „napjaink Los Angelesének portréját”. A film főszerepét Stephen Dorff játssza.
A 24 versenyfilmet felvonultató program – a patinás múltú fesztivál eddigi legfiatalabb rendezőgárdájával – jó színvonalú és műfajilag változatos munkákat tárt a közönség elé, de előzetesen sem a kritikusok, sem a közönség nem tette le a voksát egyetlen film mellett, holott tavaly a Lebanon, két éve pedig A pankrátor egyértelmű nyertesként magasodott ki a mezőnyből. A zsűri döntése megcáfolta a találgatásokat, egyedül Vincent Gallo győzelme igazolta az esélylatolgatókat.
A 2010-es fesztivált az ág is húzta: a pénzügyi válság miatt érezhetően apadt a költségvetés, még nem készült el az új fesztiválhelyszín, esős idő rontotta a látogatók kedvét, és a csütörtökön kezdődött torontói filmfesztivál szinte kiszippantotta a filmvilág csillagait a lagúnák városából.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.