2010. december 06., 09:482010. december 06., 09:48
Herman Ferenc lapunknak elmondta, a kiállítóktól is pozitív visszajelzéseket kapott, ami biztató a jövő évi rendezvényre nézve, hiszen mind a magyarországi, mind a hazai kiadók megígérték: 2011-ben is elhozzák legszebb kiadványaikat az expóra, hiszen érzik, hogy a rendezvény egyre nagyobb érdeklődésre talál.
A csütörtökön kezdődött könyvvásáron négy magyarországi és tíz romániai kiadó és kereskedés jelent meg román és magyar nyelvű könyvekkel. Herman Ferenc annak örül a legjobban, hogy megmozdult a váradi olvasóközönség, és nemcsak nézelődtek, hanem vásároltak is az emberek.
Legnagyobb sikere a gyerekkönyveknek és a karácsonyi ajándéknak szánt kiadványoknak volt, de a szépirodalmat is szívesen vásárolták a látogatók. Idén is nagy sikere volt a gyerekfoglalkozásoknak: míg a legkisebbek karácsonyi díszeket készítettek, szüleik nyugodtan válogathattak a könyvek között. Mivel a rendezvény utolsó napja Mikulás előestéjére esett, természetesen a nagy szakállú is eljött, hogy ajándékokat, édességeket osztogasson a kicsiknek.
Herman Ferenc úgy véli, a vásár egyik legkülönlegesebb színfoltja az Arcanum Adatbázis standja volt: ez a vállalat levéltári dokumentumok, könyvek digitalizálásával foglalkozik, és CD-n, DVD-n publikálja a történelmi dokumentumokat, filmeket, lexikonokat és egyéb tartalmakat. Az expó ideje alatt egyébként több kísérőrendezvényre is sor került. A csütörtöki megnyitón gyermektánccsoport lépett fel, de volt buddhista témájú előadás is, amelyet a boldogságról szóló többnapos tanfolyam követett.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.