2012. december 12., 08:572012. december 12., 08:57
Mint részletezte, a kiállítás koncepciója is éppen a fent említett ellentéten alapul, a többnyire domborművekből álló alkotásokon jellemzően robotok, androidok és kiborgok láthatók. Hozzáfűzte: Ughyról szólva kissé naiv művészetről is beszélhetünk, ugyanis a román kori narratív domborművek mintáját követik az alkotások.
„A naiv művészet kifejezés a középkorra és az afrikai törzsi szobrászatra jellemző egyes stílusjegyek használatára utal, ugyanakkor nagyon elbeszélő, teljesen modern sci-fi történeteket mesélő műveket tekinthetnek meg az érdeklődők. Ughy Levente mondhatni kortárs mitológiát teremt alkotásaival” – avatott be az alkotások háttértörténetébe Szabó András. Hozzáfűzte: a tárlat anyaga összesen 26 domborművet, egy faszobrot és két faragott tükörkeretet tartalmaz.
A hétfő esti kiállításmegnyitót viszonylag gyér érdeklődés jellemezte, a galéria vezetője szerint ezt részben a kedvezőtlen időjárási körülmények, illetve a viszonylag rendhagyó hétfői időpont magyarázza. A kiállítás 2013. január 10-éig tekinthető meg a Korunk Stúdiógalériában, a galéria hétköznapokon 10–14 óra között tart nyitva, leszámítva a karácsonyt és újév napját, amikor zárva tartanak. A marosvásárhelyi szobrász és iparművész munkáit bemutató tárlat megtekintése díjtalan a képzőművészet iránt érdeklődő kolozsvári közönség számára. Ughy Levente 1974. január 20-án született Marosvásárhelyen. Apai ágon művészcsalád leszármazottja, saját bevallása szerint 2000-ben kezdett el faragni.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.