
Salat-Zakariás Levente akadémikust, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, a politikatudományok doktorát választották elnöknek a következő három évre az MTA Kolozsvári Területi Bizottsága (KAB) tisztújító testületi ülésén a hétvégén, a szervezet kolozsvári székházában.
2014. június 23., 16:272014. június 23., 16:27
A testület alelnököket is választott: a természettudományok területén dr. Csibi Vencel József akadémikus, az MTA külső tagja, az élettudományok területén dr. Gyéresi Árpád, az MTA külső köztestületi tagja, a társadalomtudományok területén pedig dr. Péntek János akadémikus, az MTA külső tagja töltheti be ezt a funkciót.
A KAB tudományos titkára dr. Markó Bálint, az MTA külső köztestületi tagja lett. Az ülésen jelen volt Kocsis Károly akadémikus, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke, valamint Tarnóczy Mariann osztályvezető.
A testületi ülés első részében beszámolót tartott Péntek János akadémikus, a KAB leköszönő elnöke, aki az elmúlt 7 évben vezette a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottságát. A leköszönő elnök érdemeit Kovács András akadémikus méltatta.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!