2012. április 03., 08:402012. április 03., 08:40
„A tavalyi tervekhez híven idén Gyergyószentmiklósra is sikerült kiterjeszteni a fesztivált, ott három koncert lesz, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön négy-négy, Udvarhelyen pedig hét koncertre várjuk a gitárzene kedvelőit” – számolt be az újdonságokról Beke István, a fesztivál főszervezője. Az április 22-ei, székelyudvarhelyi záró hangversenyt kivéve (erre a Székelyföldi Filharmónia bérletei érvényesek), az előadásokon ingyenes a részvétel. Az előző évhez hasonlóan Udvarhely főterén ki lesznek hangosítva a koncertek, továbbá az egyesület honlapján élőben lehet majd követni azokat.
A versenyre, illetve a mesterkurzusra hétvégéig lehet még jelentkezni a Harmonia Cordis Egyesület honlapján, ahol a részletes program is elérhető. A gitárversenyt négy kategóriában rendezik meg: a fiatal gitárosok három korcsoportban mérhetik össze tudásukat, a nemzetközi klasszikusgitár-versenyre pedig korhatár nélkül lehet jelentkezni, az első három csoport nyertesei a rendezvényt támogató Savarez és D’Addario húrgyárak jóvoltából értékes csomagokat vihetnek haza, a fesztivál főnyereménye pedig ezúttal is egy 3500 euró értékű hangszer.
„Harmonia Cordis Young címmel a fiatal tehetségeknek is teret adunk a bemutatkozásra, ők a koncertek előtt léphetnek majd színpadra” – tette hozzá a főszervező.
A mesterkurzusra jelentkezők intenzív, személyre szabott, napi nyolcórás képzésen vehetnek részt. „Változatos programmal várjuk idén is az érdeklődőket, lesznek kamarakoncertek, szólóestek és nagyszabású hangverseny is” – mondta Beke István. Kiemelte: a közel 40 ezer eurós költségvetésű fesztivált felkarolták a helyi önkormányzatok, az udvarhelyi önkormányzattól, illetve a Hargita Megyei Tanácstól viszont nem érkezett jelentős támogatás.
Kovács Eszter
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.