Hirdetés

Romániai irodalom a magyar könyvespolcokon

Gabriela Adameşteanu román írónő volt Esterházy Péter Kossuth-díjas író vendége szombaton a 16. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Az írónő A találkozás című, magyarul is megjelent kötetén kívül Az eltűnt délelőtt című regényét ismerhette meg a közönség, amelynek magyar fordítása a közeljövőben lát napvilágot.

Hírösszefoglaló

2009. április 27., 10:492009. április 27., 10:49

A találkozás egy olyan biológusról szól, akit meghívnak Nápolyba kutatni, és 1941-ben, amikor Románia belép Hitler oldalán a második világháborúba, nem tér vissza hazájába. Az 1980-as években azonban hazacsalogatják, és a román titkosszolgálat, a Szekuritáté barátoknak, iskolatársaknak nevezett emberekkel veszi körül, akik folyamatosan jelentéseket készítenek róla. Esterházy Péter utalt arra: A találkozásból jól látni, hogy mi volt a különbség a román és a magyar diktatúra között. „A román erősebb volt, és ezért a társadalomnak okozott kár is nagyobb volt” – vélekedett az író.

Az eltűnt délelőtt története 1916-ban kezdődik, főhősei a történet kezdetén öregasszonyok, akik beszélgetéseik során visszafiatalodnak, majd az egészen 1989-ig húzódó regény végére ismét megöregszenek.

Gabriela Adameşteanu a kötetben átfogott több mint hét évtizedet elherdált időnek tartja, szerinte az első világháborúba való belépéssel Románia elvesztette lehetőségét a modernizációra, a csatlakozásra Európa nyugati feléhez. Az írónő elmesélte, hogy nem szokványos módon ismerkedett meg Esterházyval: franciául olvasta a Javított kiadást, és úgy érezte, mintha saját könyvét olvasta volna.

A határon túli magyar könyvkiadók termésének magyarországi könyvtárakba való eljuttatásáról szintén a könyvfesztivál keretében egyeztetett Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke a Romániai Magyar Könyves Céh képviselőivel. Harsányi szerint ezen kiadók kötetei nehezebben jutnak el a magyar könyvtárakba, mert a vállalatoknak nincs megfelelő magyarországi marketingjük.

A tervek szerint a kiadók a náluk megjelent, Magyarországon eddig ismeretlen könyvekből összeállított válogatást mutatnak majd be a magyarországi könyvtári szektornak, és közös megegyezéssel határozzák meg a példányszámot és a ráfordítás mértékét.

Harsányi szerint egyszerűbb a helyzet az erdélyi kiadókkal, amelyek közös könyvescéhbe egyesültek. A programot azonban csupán Erdélyre meghirdetni nem volna szabad; meg kell keresni azokat a műhelyeket a többi határon túli területen is, amelyeket be lehet vonni ebbe az együttműködésbe – hangsúlyozta az elnök. Mint mondta, várhatóan néhány tízmillió forintot mozgósítanak idén erre a célra, a pályázat meghirdetését pedig 2009 őszére tervezi az NKA.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés