Romániában nincs még hagyománya a tánc- és mozgásszínháznak, de lesz

– Az a fajta művészet, amit képviselnek, Romániában még nem hagyományos. Mi foglalkoztatja önöket, amikor alkotnak?

– Baczó Tünde: Mindig más a kiindulópont. Van, amikor egy darabból indulunk ki, de az is előfordul, hogy egy dráma szereplőjéből, és erre épül az egész előadás. Arra is volt példa, hogy egy film adta az alapötletet. Annak ellenére, hogy Romániában nincs még nagy hagyománya a tánc- és mozgásszínháznak, igény van rá, az emberek szeretnek ilyen előadásokat látni. Mostanában egyre több ilyen produkció születik, ezenkívül vannak fesztiválok, mint amilyen a dance.movement.theater is, amelyek kimondottan ezt a területet képviselik.
– Cári Tibor: Színházi zeneszerzőként azt tapasztalom, hogy erre a fajta zenére nincs nagy igény, így ebből a szakmából nagyon nehéz megélni. Jelen pillanatban szerencsésnek mondhatom magam, hogy ebből élek. Megrendelésre dolgozom, a kiindulópont számomra a rendező vagy a koreográfus koncepciója.

– Hogy született meg a mostani előadás ötlete?

– B. T.: Már régóta szerettünk volna egy olyan előadást, amelyet csak mi ketten hozunk létre. Többek között azért, hogy ne függjünk senki mástól, így könnyebben el tudjuk majd vinni az előadást minél több helyre. A munka során legnehezebb kitalálni a koncepciót, 30 percet improvizálni ugyanis kockázatos, hiszen lehet, hogy aznap nem vagy formában.

– Az előadás zenéjében van improvizáció?

– C. T.: Igen, nagyon sok. Az alapok, a kész zenei témák vannak csak meg, arra improvizálok. Az a jó, hogy bármikor bármi megtörténhet a színpadon, sokféle érzelem, hangulat megszülethet.

– A tánc vagy a zene volt meg előbb?

– B. T.: Az alapötlet megvolt a fejemben, Tibi utánam jött a zenével. Persze az is érdekes, hogy egy bizonyos pont után engem a zene visz tovább.
– C. T.: Jó, hogy kölcsönösen hatunk egymásra a színpadon. Hat rám, amit látok, hat rá, amit hall.

– Az előadás lényeges eleme az időbeliség. Miért éppen 30 perc?

– B. T.: Ha valaki azt mondja nekem, hogy egy előadás 30 percet tart, akkor nekem az az első benyomásom, hogy rövid. Ebbe a 30 percbe próbáltuk belesűríteni mindazt, ami nagyon gyorsan történik velünk naponta. Sokszor azon kapjuk magunkat, hogy egy csomó minden elmúlt, a testünk nem úgy mozog, mint régebben. Figyelem az embereket magam körül, és tapasztalom ezt a folyamatot. Nem akarok történeteket mesélni: inkább megpróbáltam az életképeket mozgásban közvetíteni a születéstől a halálig.

– Az ön által szerzett színházi zene koncerten is meghallgatható volt. Hogyan hat a zenéje egy előadás kontextusában, miben változik, ha kikerül a színház hatósugarából?

– C. T.: Egy előadáson a zene segíti a történetet. Amikor koncerten adom elő, akkor csak bizonyos hangulatok maradnak meg. Ekkor történik meg az, hogy az én hangulatom irányítja az egészet. Kicsit olyan, mintha a zeneszerző kilépne a kulisszák mögül. Az ötlet onnan jött, hogy jó pár évvel ezelőtt olyan zenéket írtam egy előadáshoz, amelyben dalok szólaltak meg akár énekelve is.

Olyan zenék, amelyekről úgy éreztem, hogy akár koncert formájában is megállnák a helyüket. Azt hiszem, minden zeneszerzőnek a félelme, hogy ha leveszik a műsorról az előadást, akkor a zene elvész, nem lesz tovább élvezhető. Szerettem volna ebben a formában „tovább éltetni” a fontosnak tartott zenéimet.

Fodor Györgyi, Orbán Zsuzsa