2012. augusztus 24., 05:562012. augusztus 24., 05:56
A művészeti szakemberekből álló zsűri augusztus elején ült össze Bécsben, hogy kiválassza a Henkel Art.Award. 2012 pályázat döntőseit. Rainer Fuchs zsűrielnök mellett a pályaművek értékelésében részt vett Nada Beros, a zágrábi Kortárs Művészetek Múzeumának vezető kurátora és Mladen Miljanovic, egy kiemelkedően tehetséges bosznia-hercegovinai művész, a Henkel Art.Award. 2009 pályázat győztese.
„Az országos zsűrik előválogatása után összesített mezőnyből kiválasztott művészekben különbözőségeik ellenére közös, hogy nagyon érzékenyen reagálnak az országaikban a kommunizmus bukása után bekövetkezett szociális és kulturális változásokra. Egyrészt munkáik tükrözik a saját történelmükkel való konfrontációt, illetve a korábbi utópiák és a mostani valóság közötti feszültséget; másrészt általánosságban foglalkoznak az aktuális problémákkal” – mondta Rainer Fuchs, a Henkel Art.Award. zsűrijének elnöke.
Marge Monko (Észtország), Miks Mitrevics (Lettország), Anca Benera és Arnold Estefan (Románia), Olga Jitlina (Oroszország), Katarina Zdjelar (Szerbia) a 7000 euró pénzjutalommal, valamint két önálló kiállítás megrendezésének lehetőségével járó díjra esélyes. A Henkel Central and Eastern Europe a KulturKontakt Austria szakmai szervezettel együttműködve 2002 óta minden évben meghirdeti a pályázatot, amelyre a közép-kelet-európai régióban élő fiatal művészek munkáit várják. 2009 óta a bécsi Modern Művészeti Múzeum is részt vesz a szervezésben, így a győztes művész nemcsak hazájában, hanem Bécsben is önálló kiállítást rendezhet.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.