
Andrei Gruzsniczki După 40 de zile (40 nap múlva) című alkotását is láthatja a kolozsvári filmszemle közönsége
Fotó: TIFF
Rekordszámú román film premierjét láthatja a közönség a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) július végén – jelentették be a szervezők. Díjazott nagyjátékfilmek és számos rövidfilm is szerepel a kínálatban.
A friss román filmtermés „maratonját” láthatja a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönsége a július 23. és augusztus 1. közti időszakra tervezett szemlén. A szervezők tájékoztatása szerint az immár huszadik alkalommal tartandó fesztivál egyik küldetése kezdetektől az volt, hogy népszerűsítse és támogassa a hazai filmgyártást, ehhez a célkitűzéséhez pedig azóta is hű maradt.
A kolozsvári szemlén láthatja először a romániai közönség azt a három román mozit is, amelyek a július 6-án kezdődő cannes-i filmfesztiválon is bemutatkoznak. Az egyik közülük Radu Muntean Intregalde című filmje, amely magával ragadó thriller a jóindulat határairól. Két, Cannes-ban vetítendő rövidfilmet is láthat a TIFF közönsége: az egyik az Andreea Borțun rendezte When Night Meets Dawn (Amikor az éjből hajnal lesz), másik Andrei Epure Interfon 15 című mozija.
A szemle románfilm-szekciójában 13 alkotás világpremierjét láthatják a nézők, többek közt Octavian Strunilă Complet necunoscuți (Teljesen ismeretlenek) című filmjét, amely egy olasz alkotás remake-je, valamint a nyolc éven keresztül forgatott România sălbatică (Vad Románia) című dokumentumfilmet Dan Dinu és Cosmin Dumitrache rendezésében. Vetítik az Ausztráliába emigrált Demian József Rondul de noapte (Éjjeli őrjárat) című alkotását is.
A szemle programja olyan friss román filmeket is felsorakoztat, amelyeket már külföldi fesztiválokon bemutattak. Ilyen Radu Jude 2021-es alkotása, amely Arany Medve díjat nyert a 71. Berlini Nemzetközi Fesztiválon márciusban. A Babardeală cu bucluc sau porno balamuc (a címet az erdélyi magyar sajtó így fordította: Zűrös kettyintés avagy pornó a diliházban) arról szól, hogy egy bukaresti középiskolai tanárnő szexvideója kikerül az internetre, a nő emiatt szülői támadások kereszttüzébe kerül. Szintén vetítik a TIFF-en Andrei Gruzsniczki După 40 de zile (40 nap múlva) című alkotását, amely a moszkvai filmfesztiválon mutatkozott be áprilisban. A film fekete humorral átszőtt rejtélyes történet két idős ember barátságáról.
További részletek a fesztivál honlapján és Facebook-oldalán találhatóak.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!