Hirdetés

Rivalda – Egy jólelkű „intrikus” a váradi színpadon

Füst Milán és a vígjáték – a veretes, komor-komoly hangvételű költemények szerzőjének életművével talán sokak szerint nehezen fér össze a műfaj. És mégis a harmincas évek elején, amikor a bővérű és habkönnyű vígjátékok elöntötték a pesti színpadokat, Füst Milán is összeszorította a fogát, és úgy döntött: ő is kipróbálja magát komédiaszerzőként.

Balogh Levente

2016. november 14., 15:202016. november 14., 15:20

A szerző azonban nem tudta – talán nem is akarta – megtagadni önmagát, így a Máli néni című darab többre sikeredett sekélyes, könnyed bohózatnál, hiszen a Tévedések vígjátékát idéző máz mögött nem csupán felsejlik, hanem súlyosan ott hömpölyög a szereplők emberi drámája, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés kényszere miatt kapálózó karakterek kétségbeesése. A Vígszínház számára pedig ez túl soknak bizonyult, ezért aztán köszönte szépen, és nem kért a darabból. Amely ezt követően hosszú évtizedekre el is sikkadt – 1984-ben állították először színpadra a Játékszínben, és a korabeli beszámolók szerint hangos sikert aratott.

A Máli nénit most a nagyváradi Szigligeti Színház tűzte műsorra, a rendező Koltai M. Gábor bevallása szerint „célzottan”, hiszen az ötlet onnan jött, hogy meglátta Csíky Ibolya művésznőt egy másik előadásban, és bevillant: egyszer el kell játszania a címben szereplő, fő „intrikus” karaktert is. A történet valóban a klasszikus, húszas-harmincas évekbeli panelt idézi: a dúsgazdag vezérigazgató beleszeret a gyönyörű irodistalányba, aztán rekeszizomszaggató félreértések és tévedések után menetrendszerűen következik a hepiend, ahol a jók a jutalmukat, a rosszak pedig a büntetésüket nyerik el.

A Máli néniben az alapszituációt az csavarja meg, hogy a titkárnőbe, Margitba az idős vezérigazgató, annak gigerli, igazgatói tisztségben hátramozdító fia, valamint a szegény könyvelőfiú is szerelmes, és mindhárman folyamatosan ostromolják. Ő természetesen már választott, és nem a rangban és társadalmi státusban fölötte álló igazgatókat – állása megtartása érdekében azonban folyamatosan el kell játszania a férfiakkal csak játszó vampot, aki mindhárom hódolójával csupán játszadozik. Hasonlóan nehéz helyzetben van a vezérigazgató lánya, Tilda is, aki szintén boldogtalan, mivel egy társadalmi rangban alatta álló fiúba, egy festőbe szerelmes. Ráadásul feltűnik egy törvénytelen gyerek is, hogy a kép még kuszábbá váljon. Ekkor jelenik meg a vezérigazgató szegény rokona, az idős Máli néni, aki először csupán rokoni alapon némi támogatásért jött, ám, mint kiderül, kitűnő érzékkel oldja meg a problémákat – igaz, ehhez az szükséges, hogy először a lehető legjobban össszekuszáljon mindent, úgy mozgatva, és gyakran az őrület határára sodorva a szereplőket, mint egy szeszélyes istennő.

A Máli néni nem könnyű darab, éppen a benne rejtőző kettősség miatt, és a jelek szerint a váradi előadás létrehozói sem tudtak igazán hatékony fogást találni rajta. Egy vígjáték akkor „ül”, ha már az elejétől kezdve pörög, és záporoznak a poénok, a karakterek pedig lubickolnak a félreértéstől félreértésig pattogó szituációkban – ehhez képest a darab meglehetősen vontatottan indul, a hosszas expozíció, amely során megismerjük a karaktereket, nem sok teret hagy a felhőtlen komédiázásra. A poénok hiányát néha a karakterek harsány túljátszásával próbálják kompenzálni – mint Balogh Attila Alfonz, a vezérigazgató fia, vagy Jerovszky Tímea Tilda szerepében –, azonban ez sem mindig segít, sőt. A drámai vonalat ugyanakkor a nyitányban, illetve a váltások között a néha meglehetősen indokolatlannak tűnő táncbetétek tompítják.

Csíky Ibolya viszont tündököl és tobzódik a címszerepben, mintha csak személyesen rá írták volna. Úgy hozza a nagy élettapasztalattal rendelkező, a jég hátán is megélni képes, mindenkin és mindenen átlátó idős, bölcs és cinikus rokon figuráját, hogy valóban körülötte forog az egész előadás, ő az a stabil pont, amely körül a néha kuszának tűnő cselekményszövésben lehorgonyozhat a néző. A végére amúgy felpörög a cselekmény, és a nézők rekeszizmait egyre többször dolgoztatják meg – a színészeken tényleg jóformán semmi nem múlik. Külön jó geg, hogy a gyerek szerepét Ababi Csilla színművészre osztották. Úgyhogy a színház repertoárja és művészi koncepciója kapcsán kialakult parázs viták résztvevői közül most az az oldal is megkapta a neki tetsző stílust, amely a felhőtlen szórakozást és kikapcsolódást követelte. Feladat kipipálva, lehet tovább haladni.

Máli néni. Nagyváradi Szigligeti Színház. Rendező: Koltai M. Gábor. Szereplők: Csíky Ibolya, Pitz Melinda, Kardos M. Róbert, Balogh Attila, Jerovszky Tímea, Sebestyén Hunor, Dobos Imre, Ababi Csilla, Gajai Ágnes, Nagy Tímea. Dramaturg: Sándor Júlia. Díszlet: Rákay Tamás. Jelmez: Safranek Zita

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 15., szombat

A székelyföldi zongorista, aki játékával Marokkót is elvarázsolta – Beszélgetés a díjnyertes Szaniszló Attilával

A székelyföldi származású Szaniszló Attila zongorajátékával az elmúlt években nemcsak a magyar közönséget hódította meg, hanem legutóbb Marokkóban is diadalmaskodott: első díjat nyert a rangos Her Royal Highness Lalla Meryem nemzetközi zongoraversenyen.

A székelyföldi zongorista, aki játékával Marokkót is elvarázsolta – Beszélgetés a díjnyertes Szaniszló Attilával
Hirdetés
2025. november 14., péntek

„Ízig-vérig székely magyar művészember”: 100. születésnapján köszöntötték Ambrus András színészt

Ünnepi esttel köszöntötte csütörtökön a Budapesti Székely Kör Ambrus András színészt, a Székely Kör egyik alapító tagját 100. születésnapja alkalmából Budapesten.

„Ízig-vérig székely magyar művészember”: 100. születésnapján köszöntötték Ambrus András színészt
2025. november 12., szerda

Gyermekoperától jazzkoncertig: ismét megszervezik az opera ünnepét Kolozsváron

November 20. és 27. között rendezik meg a Kolozsvári Opera Napokat, amely gazdag programmal várja a közönséget: kiállítás, könyvbemutató, gyerekeknek szóló beavató előadás, jazzkoncert és egy új gyermekopera ősbemutatója is szerepel a kínálatban.

Gyermekoperától jazzkoncertig: ismét megszervezik az opera ünnepét Kolozsváron
2025. november 11., kedd

Váta Lóránd szerepmegformálásai kulisszatitkairól: „nem lehet igazán jó színész, aki nem mezteleníti le a lelkét”

Váta Lóránd UNITER- és Jászai Mari-díjas, sepsiszentgyörgyi születésű színművészt, aki immár 16 éve a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, szerepmegformálásai kulisszatitkairól kérdeztük.

Váta Lóránd szerepmegformálásai kulisszatitkairól: „nem lehet igazán jó színész, aki nem mezteleníti le a lelkét”
Hirdetés
2025. november 11., kedd

A rendszerváltás óta eltelt 35 évre reflektáló miniévad a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A rendszerváltás óta eltelt harmincöt évre emlékezve miniévadot szervez a Kolozsvári Állami Magyar Színház november 12. és 16. között, Showcase 2025 címmel.

A rendszerváltás óta eltelt 35 évre reflektáló miniévad a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2025. november 11., kedd

A magyar származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi díjat

A magyar–kanadai származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényéért.

A magyar származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi díjat
2025. november 10., hétfő

Kétszáz éve a tudás szolgálatában: Kolozsváron ünneplik a magyar tudomány napját

Kétszáz éves jubileumát ünnepli idén a Magyar Tudományos Akadémia, amelyhez kapcsolódva november 20–22. között Kolozsváron rendezik meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című eseménysorozatot.

Kétszáz éve a tudás szolgálatában: Kolozsváron ünneplik a magyar tudomány napját
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya, az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje

Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya című magyar film, az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb alkotása.

Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya, az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje
2025. november 10., hétfő

Székelyföldi társulat magyarországi születésű színművésznője kapja idén a Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki a 2025-ös évben a díjazottjuk. Idén székelyföldi társulat fiatal színművésznője kapja az 1000 euróval járó elismerést.

Székelyföldi társulat magyarországi születésű színművésznője kapja idén a Csíky András-díjat
2025. november 10., hétfő

HangŐRZŐ-kisfilmeken keresztül autentikus formájában is fennmarad a népzenei örökség

A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.

HangŐRZŐ-kisfilmeken keresztül autentikus formájában is fennmarad a népzenei örökség
Hirdetés
Hirdetés