Rivalda – A tükörkép (ön)ironikus nézőpontja és a szeleburdiak

Ez a (szükségszerű) névadási kényszer valahogy a művészetben is sok mindent megváltoztatott az utóbbi időben, hiszen az újabb keletű alkotások már nem pusztán a világot (nincs új a nap alatt), hanem egyszersmind az alkotást magát, az alkotótevékenység természetét is elemzik, egyfajta második látószöget beiktatva. Hogyan látna minket a tükörképünk, miközben azt csináljuk a színpadon, vásznon, papíron, monitoron, amit csinálunk – mondjuk.

Csokonai Vitéz Mihály például 1799-ben még tündérjátékként határozta meg Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című színművét. Keresztes Attila viszont, aki most a Kolozsvári Állami Magyar Színházban megrendezte azt, meglátta benne az abszurd drámát, így az időközben kialakult, és egyre árnyaltabbá váló színházi eszközök segítségével új rétegekkel tudta gazdagítani az alkotást.

Az előadásra pedig hatványozottan igaz, hogy egyúttal a művész szerepét is boncolgatja burkolt és kevésbé burkolt formában, hiszen a rendező saját bevallása szerint a kolozsvári társulattal „nőtt fel\", itt kezdte rendezői pályafutását, sőt évekig művészeti vezetőként dolgozott a sétatéri teátrumban. Jól ismeri tehát a társulatot, ami nemcsak a kiváló szereposztásból, de a kimondottan a társulat életével kapcsolatos kikacsintós utalások egész sorából is pompásan érzékelhető.

Az első szembeötlő furcsaság a címszereplő személye: Karnyónét Biró József játssza. Ez Keresztes elmondása szerint azért van így, mert a főhős egy „tökös vénaszszony\", aki egymaga is jól elboldogul az életben. Az egyetlen dolog, ami elveszi az eszét, az a szerelem, amelyre idős kora ellenére is annyira áhítozik, hogy a két szeleburdiak, Lipittlotty (Hatházi András) és Tipptopp (Bogdán Zsolt), könnyű szerrel el tudják csavarni a fejét, hogy ezáltal boltjában hatalmas hitelhez juthassanak.

Másrészt azt sem nehéz észrevenni, hogy Biró József Keresztes egyik kedvenc színésze. Elég, ha arra gondolunk, hogy nagysikerű, tíz éven át műsoron tartott kolozsvári rendezésében, a Kövekkel a zsebében című előadásban is ő szerepelt (Hatházival), de a kincses városból való távozása után is több alkalommal szerepeltette vendégszínészként Birót (például a szatmári Három nővérben Csebutikin szerepében).

Biró és a két szeleburdiak is kifogástalanul alakítanak – Hatházi magánszáma a produkció egyik fénypontja –, mint ahogy a szereposztás összes tagja, valódi örömjátékot láthat a közönség, csípős beszólásokkal és öniróniával fűszerezve, láthatóan a színészeknek is jól esik, hogy így játszhatnak.

Szóba kerül például a nagyszínpadon osztozó opera- és a színtársulat között feszülő ellentét is, amikor Bogdán Zsolt az éneklő Csokonait (Laczkó Vass Róbert) elcsitítandó odanyilatkozza, hogy „ez itt a próza közönsége, nem az operáé, ide intelligens emberek járnak\". És azzal, hogy kimondja, láthatóan fel is oldja a téves előítéletet, hiszen a nézők – akik között sokan mindkét intézmény előadásait látogatják – jóízűen nevetnek a megjegyzésen. Mint ahogy a többi utalást is értik és élvezik, így – jóllehet egy idegen közönség előtt egy rétegét elveszti a produkció – Kolozsváron valóságos telitalálat.

Visszatérve a névadás fontosságára, ahogy Keresztes is nyilatkozta: „A történet nagyon groteszk, ha realista módon nyúlnánk hozzá, akkor ez egy borzasztó történet lenne.\" Hiszen egy szerencsétlen özvegyasszonyról szól – bár később kiderül, hogy a férje mégsem halt meg –, akinek van egy értelmi fogyatékos gyermeke, és akit átvernek. Hogy ebből mégis vígjáték legyen, Csokonai a tündérjáték műfaji meghatározással látta el, és hogy modern színházi előadás, Keresztes „megbolondította\" az abszurd dráma címkével.

A Csokonai-mű nyelvi rétegeinek boncolgatását – a két szeleburdiak egyike a francia, a másik a német divatot majmolja beszédében is, a 18. században egyébként is erősebben éltek egymás mellett a különféle tájszólások stb. – tudós szakemberekre, és további műelemzésekre hagyjuk. Azt viszont ki merjük jelenteni, hogy egy remek előadással gazdagodott a kolozsvári repertoár, amelyen a néző önfeledten szórakozhat, még ha a végén el is küldik a „kurvanyjába\".

Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak – Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2015. Szerző: Csokonai Vitéz Mihály. Rendező: Keresztes Attila. Díszlettervező: Fodor Viola. Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias. Zeneszerző: Kazár Pál. Koreográfus: Sinkó Ferenc. Szereplők: Balla Szabolcs, Biró József, Váta Loránd, Hatházi András, Bogdán Zsolt, Dimény Áron, Kántor Melinda, Laczkó Vass Róbert, Árus Péter, Marosán Csaba, Pethő Anikó, Sigmond Rita, Vatány Zsolt