Hirdetés

Rivalda – A háború abszurd allegóriája

Amikor az ember arról olvas, hogy valahol valamilyen jelentős esemény évfordulója alkalmából állnak elő új előadással, óhatatlanul is arra gondol, hogy ismét egy kötelezően letudandó megemlékezés szemtanúja lesz, az elmaradhatatlan közhelyekkel és pátosszal, rajongó tiszteletadással és kegyeletteljes emlékidézésssel. 

Balogh Levente

2014. május 19., 12:342014. május 19., 12:34

Különösen így van ez, ha a számunkra több okból is különösen tragikus első világháború kitörésének századik évfordulójáról van szó.

Nos, a nagyváradi Szigligeti Színház legújabb premierje, A világcirkusz a lehető legtávolabb áll mindettől: úgy idézi meg a háború borzalmait és esztelenségét, hogy közben nem az évszázados sablonokat mondja föl, hanem egyúttal görbe tükröt tart a néző, valamint minden megcsontosodott ideológia és magasztosnak vélt eszme elé, miközben a néző elképesztően profin összerakott, pörgős, kiváló színészi és táncművészi alakításokat felvonultató produkciót láthat.

A mű alapjául Nagy Dániel 1926-ban, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában megjelent A cirkusz című regénye szolgál, amely expresszionista képekben, ugyanakkor néhol igencsak didaktikusan, szájbarágósan vázol fel allegorikus képet az ember, a háború és az emberi sorsokat irányító transzcendens erők természetéről.

E regényből írt feszes, kikacsintásokkal, irodalmi utalásokkal és jó humorérzékkel adagolt poénokkal teli szövegkönyvet Bodolay Géza Jászai Mari-díjas rendező, amelyet a Kossuth-díjas táncművész-koreográfus, Juronics Tamás vitt színpadra. A darab szereplői egy cirkusz társulatának tagjai, akik két táborra oszlanak az egyetlen női tag, Remike kegyeiért versengve.

Remike, a csodanő – akinek konkrétan nincs szíve – pillanatnyi szeszélytől vezérelve közli: azt halmozza el kegyeivel, aki több vért szállít fürdőkádjába, mivel éppen vérben fürdeni támadt kedve. A William, a bohóc, illetve Pinkár, a díjbirkózó vezette csapatok ezért ingyen cirkuszt hirdetnek, ahol addig manipulálják a nézőket, amíg azok egyik vagy másik oldal mellett fegyvert fogva világméretű öldöklésbe kezdenek. A földön zajló események a sátánt, a halált és az istent sem hagyják hidegen, mindegyikük megkísérel a maga módján beavatkozni a történésekbe.

Mint már említettük, ez az allegorikus kép meglehetősen szájbarágósnak hat, a Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes közös előadásában azonban ezt a didaktikusságot kiválóan sikerült feloldani. A karakterek karikatúraszerűek, festett arcukkal cirkuszi bohócokat vagy bábokat idéznek, megnyilvánulásaik elnagyoltak és túlzóak, a szereplők, cselekedeteik és a darab történései egyszerre abszurdak és groteszkek, miközben az őrületbe csapó abszurdon és a hiperbolákon túl mégiscsak fölsejlik a valós emberi természet, annak minden árny- és fényoldalával együtt.

Az előadás alapmotívuma – persze a cirkuszi tragikomédia mellett – a haláltánc, az emberek csupán a felsőbb hatalmak által dróton rángatott, gyakorlatilag önálló akarat nélküli tömegként jelennek meg a Nagyvárad Táncegyüttes tagjainak megformálásában. A zene kiválasztása is szerencsés volt: a kortárs táncművészeti betéteket Mozart befejezetlen remekműve, a Requiem akkordjaira koreografálták, ezekkel hangsúlyozva a halál, illetve az elmúlással szembeni tehetetlenség motívumát.

A jó koncepció, a kitűnő koreográfia és az ihletett dramaturgia mit sem érne kiváló színészi játék nélkül – a Szigligeti Színház művészei pedig „szállítják\" is a jobbnál jobb alakításokat. Varga Balázs William szerepében valósággal tobzódik – karaktere hátborzongató „élethűséggel\" idézi meg egyszerre Chaplin és Hitler alakját.

A Belzebúbot játszó Dimény Levente is lubickol a szerepében, ilyen erőteljes alakítást rég láttunk a váradi deszkákon. Szotyori József is kimondottan jó a pilóta és a rab szerepében, Dobos Imre pedig ugyancsak hitelesen hozza a világ – és a vallás! – dolgaiban igencsak járatlan, az emberek között tanácstalanul csetlő-botló Isten figuráját, aki a darab során maga foglal állást az uralkodó vallási dogmákkal szemben, illetve az emberi felelősséget hangsúlyozó deizmus mellett.

Tasnády-Sáhy Noémi egyetlen női szereplőként kitűnően hozza a kegyetlen díva karakterét, megjelenésével és hangjával végig képes magára irányítani a figyelmet, amikor a színpadon van. Mindezt kitűnően kiegészítik Bianca Imelda Jeremias minimalista, de mégis szuggesztív díszletei és jelmezei.

A darab frenetikus, mindent elsöprő zárójelenetben kulminál. A hepiend csupán viszonylagos, hiszen a zárás egyértelművé teszi, hogy csupán időleges a jó győzelme: a halál a háttérből önelégülten figyel, miközben Isten és a sátán karmesterként vezényli az emberek haláltáncát, amelybe eszelős ideológiákat szolgáló gonosz bohócok – politikusok, demagógok, hordószónokok, népvezérek, diktátorok, ahogy tetszik – kergetik bele őket. A sátán újra és újra sárba rántja, az Isten mindannyiszor fölemeli őket. És megint elölről. n Balogh Levente

Nagy Dániel–Bodolay Géza: A világcirkusz. Rendező: Juronics Tamás. Szereplők: Dobos Imre, Dimény Levente, Csatlós Lóránt, ifj. Kovács Levente, Tasnádi-Sáhy Noémi, Varga Balázs, Kiss Csaba, Kocsis Gyula, Hunyadi István, Szotyori József, valamint a Nagyvárad Táncegyüttes tagjai. Dramaturg: Bodolay Géza. Díszlet és jelmez: Bianca Imelda Jeremias.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés