
2010. április 13., 09:292010. április 13., 09:29
A monodráma, melyet Borbély B. Emília (képünkön) játszik, három román fiatalról és egyikük önfeláldozásáról szól. Egy nehéz körülmények között élő, bukaresti lányt, Madyt Voicu, az Írországban élő barátja rávesz, hogy költözzön ki hozzá.
A repülőtéren Mady találkozik Bogdánnal, akivel együtt utaznak el. A három fiatal sorsa egybefonódik, a fiúk önmegvalósítási harcában a lány eszközzé, majd áldozattá válik. Mady prostituált lesz, ebből mindkét fiú hasznot húz, miután azonban a lány terhes lesz, egyikük sem vállalja a következményeket, inkább úgy döntenek, hogy megölik. Az előadás rendezője B. Fülöp Erzsébet.
Gianina Cărbunariu, a darab szerzője, a bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult rendező szakon, majd a Royal Court Theatre és a Lark Theatre drámaíró-ösztöndíjasa volt. Évfolyamtársaival közösen indították el a dramAcum nevű projektet, amely 2002 óta az új román dráma legfontosabb műhelye.
A holnapi bemutatót követően az előadást másnap, április 14-én, 17-én és 18-án adják elő újra, szintén 18 órától. Jegyek elővételben 16 lejért válthatók a színház jegyirodájában hétköznap 10–12, illetve 17–19 óra között.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.