Csaknem hatvanezer nézője volt az elmúlt évadban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak, erre pedig a rendszerváltás óta nem volt példa.
2013. augusztus 28., 17:512013. augusztus 28., 17:51
2013. augusztus 28., 17:552013. augusztus 28., 17:55
Hogy a következő évadban is hasonló eredményeket érjenek el, a főtér-széli teátrum munkatársai egy hétre „kiköltözött” a főtéren felállított sátorba, hogy még közelebb legyenek a közönséghez. Ez idő alatt a színház munkatársai szórólapokat, évadtervet tartalmazó „legyezőket” osztogatnak a járókelőknek, arra biztatva őket, hogy válogassanak a színház készülő előadásaiból, és vásároljanak bérletet is azokra.
Ennek érdekében, festett arcú, kosztümös fiatalok hívják fel a figyelmet a kiköltözött színházsátorra, de az elkövetkező napokban a román és magyar társulatok színészeivel is lehet beszélgetni majd a főtéren. A színház marketingfelelőse, Bartha Réka elmondta: a „kiszállásuk” utolsó napján, szeptember 4-én, jelmezbemutatóval is szórakoztatják majd az arra járókat, egyfajta „sátorzáró” eseményként.
Sikeres pótvizsga
A „kiszállást” az intézmény vezetői egy esős kültéri sajtótájékoztatóval kezdték, amelyen beszámoltak az elmúlt évad eredményeiről és az elkövetkező terveiről is. „A színház nem a miénk, elődeinktől kaptuk kölcsön, és tovább is kell hogy adjuk. A színházat meg kell becsülni és a közönséget is, amely itt eléggé viharvert, ugyanis elég sok rossz dolgot megélt. Most azonban próbálunk »pótvizsgázni«, a hibákat kiküszöbölni. Az eredmények pedig – legalábbis, ami a számokat illeti – azt mutatják, hogy sikerrel vizsgázunk. Hatvanezer nézőnk volt az elmúlt évadban, amire az elmúlt 25 évben nem volt példa, és annyi nemzetközi és hazai sikerünk, amivel szintén régóta nem büszkélkedhettünk” – mondta a színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila.
A teátrum vezetője kiemelte: nem a tévé, mozi, rádió, vagy az internet konkurensei akarnak lenni, hanem mindezek alternatívája, egy életérzést akarnak átadni az embereknek. „Szeretnénk ha az emberek rájönnének: nincs az a tévéfelvétel, vagy háromdimenziós mozi, ami a színház varázsát pótolhatná” – magyarázta Gáspárik, aki szeretne minden héten „tömegünnepet” szervezni a Nemzetibe.
Közönségsiker és underground
Az elmúlt évad tanulságaiból rakták össze a Tompa Miklós Társulat új repertoárját, amint a magyar társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila elmondta, olyan felhozatalt ajánlanak a közönségnek, amelyben mindenki megtalálja a kedvére valót. „Arra jöttünk rá tavaly, hogy nem feltétlenül csak a zenés, vagy az úgymond népszerű darabokra vevő a közönség, és eszerint állítottunk össze egy igazán igényes évadot. Van ebben vígjáték, szatíra, tragikum, és sok egyéb is. A kisteremben inkább kísérletező előadások lesznek, az underground teremben fiatal kezdők kapnak teret” – fogalmazott Keresztes. A művészeti rendező szerint az ország elit csapata dolgozik ebben az évadban a Tompa Miklós Társulatnál.
„Ha kísérleti ez az évad, akkor ezt a kísérletet a nézőknek is ki kell próbálni, mert érdemes” – szögezte le a művészeti vezető. Októberben az első nagytermi bemutató Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátéka lesz. A művészeti vezető szerint a társulat első kistermi bemutatójában, az Euripidész Alkésztisz című drámája nyomán készülő produkcióban érdekesen találkozik Sorin Militaru rendezői elképzelése és – a marosvásárhelyiek által drámai szerzőként jól ismert – Székely Csaba dramaturgi munkája. A színház a jeles évfordulókról is meg kíván emlékezni az évad során, a Vásárhelyi Forgatag ideje alatt, augusztus 30-tól szeptember 1-ig pedig a Színházi Forgatag elnevezésű sorozatban öt előadást kínálnak az érdeklődőknek.
Szász Cs. Emese
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!