
A látogatók kérésére két héttel meghosszabbították a Rembrandt – A metszet művészetének csúcsa című kolozsvári időszakos kiállítás nyitva tartását az Erdélyi Néprajzi Múzeumban.
2014. június 10., 19:192014. június 10., 19:19
A holland képzőművészet zsenijének összesen 273 metszetéből szervezett tárlat az utóbbi 25 év egyik legsikeresebb kiállítása, a szervezők ötször annyi jegyet értékesítettek, mint amennyit egy-egy művészeti tárlatra átlagosan szoktak.
Tudor Sălăgean, a befogadó intézmény igazgatója az Agerpres hírügynökségnek elmondta: egy hónap alatt több mint ötezer belépőt adtak el, úgy hogy felnőtteknek 20, nyugdíjasoknak pedig 10 lejbe került egy jegy. A tárlatot eredetileg az április 12. és június 8. közötti időszakra tervezték, a határidőt most június 22-éig tolták ki.
Vasárnap utoljára szerveznek vezetett tárlatlátogatásokat 12 és 15 órától magyar, 13 és 16 órától pedig román nyelven. Tudor Sălăgean elmondta: egy másik kiállítást voltak kénytelenek elhalasztani azért, hogy a Rembrandt-tárlat nyitva tartását meghosszabbíthassák. A szakember arról is beszámolt, hogy egy-egy tárlat esetében még az ingyenes meghívókkal együtt sem tudnak ezernél több belépőt értékesíteni, így a mostani esemény mindenképpen nagy siker.
A nagy sikerhez természetesen az is hozzájárult, hogy csak a múzeumok éjszakáján – amikor egy belépő két lejbe került – mintegy háromezren özönlötték el a szűkös kiállítótermeket, hogy megcsodálják a metszeteket.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!