
Fotó: ziuadecluj
A Saul fia válhat a legnézettebb magyar filmmé a romániai mozikban: pénteki bemutatója óta már több mint 7500-an nézték meg.
2016. március 16., 17:452016. március 16., 17:45
2016. március 16., 18:382016. március 16., 18:38
A Cinemagia.ro filmes portál által közölt adatok szerint az Oscar-díjjal kitüntetett magyar filmet a bemutatása utáni első hétvégén több mint 6400-an látták. A Saul fia a 11. helyen áll a romániai országos listán a jegybevételek alapján.
A filmet forgalmazó Transilvania Film városokra lebontva is közzétett nézettségi adatokat egy közösségi oldalon. Ezek szerint Kolozsváron volt a legnagyobb érdeklődés a film iránt, az erdélyi városban több mint 2260 néző volt kíváncsi a filmre. Második helyen Marosvásárhely áll, ahol több mint ezren nézték meg.
A Filmtett.ro szerint a Fehér Isten volt a legutóbbi magyar film, amely tavaly bekerült a romániai mozikba. A Mundruczó Kornél által rendezett alkotásnak több mint 3400 nézője volt. Az elmúlt tizenöt évben összesen tizenöt magyar filmet vetítettek romániai filmszínházakban a Saul fiával együtt. A legnagyobb nézettségűnek a 2002-ben bemutatott Valami Amerika bizonyult, amelyet csaknem 8250-en láttak.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.