2012. június 15., 09:432012. június 15., 09:43
A Prima díjakat kategóriánként egy-egy jelölt kaphatja meg, a díjátadóra december 7-én kerül majd sor. A díj alapításának 10. évfordulója alkalmából idén jubileumi Primissima díjakat is kiosztanak a korábbi évek Prima díjasai közül ötnek. Demján Sándor üzletember, a díj alapítója emlékeztetett arra, hogy tíz évre vállalta az elismerés finanszírozását, amelyet egyik „büszkeségének” tart. 2013-tól kezdve Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának jelenlegi elnöke és az OTP Bank finanszírozza tovább az elismerést. Demján Sándor a közönségdíj anyagi támogatását vállalta magára.
Csányi Sándor kiemelte: célja a díj függetlenségének továbbvitele, ezért fenntartja a díjak odaítélések rendjét. Megjegyezte, tervezik a tanácsadó testületek számának növelését, hogy tovább erősíthessék a díj „szakmaiságát”. Az elnök arról is beszélt, hogy az elismerés finanszírozását „minimum tíz évre, de egyébként határozatlan időre” vállalták. A jelöltlistán többek között van Kiss Anna költő, drámaíró, Krasznahorkai László író, Tornai József költő, Bodrogi Gyula színművész, vagy Kósa Ferenc filmrendező is szerepel.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.