2010. szeptember 30., 09:452010. szeptember 30., 09:45
Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere tegnap sajtótájékoztató keretében számolt be, mit tervez a város az épülettel.
„Mivel nem kifizetődő, és a közönség sem kedveli már, semmi értelme nagy, 300 férőhelyes filmszínházakat működtetni. Úgy tervezzük, közbeszerzési eljárás során több cégnek adjuk majd oda az ingatlan használati jogát. Már vannak is jelentkezők, akik kisebb, multiplexszerű mozikat üzemeltetnének ott, illetve egyéb, ehhez kapcsolódó tevékenységet folytatnának az épületben” – fogalmazott a városvezető. Ilyés leszögezte, eléggé felemás a rendelet, hiszen míg az állam 20 évig hagyta, hogy tönkremenjenek ezek az épületek, most azonnal orvosolni kívánja a hibát, és ebben az önkormányzatoknak is kötelező módon részt kell venniük.
Kereskényi Gábor alpolgármester szerint az ingatlan meglehetősen lepusztult állapotban van, ráadásul korábban hajléktalanok tanyája is volt. „Becsléseink szerint legkevesebb 250 ezer euróra lenne szükség az épület használhatóvá tételére, ám ennyit a város nem tud szánni erre a célra, ezt majd a befektetőknek kell megoldaniuk” – tette hozzá az elöljáró.
A tervek szerint több kisebb mozihelyiség kap helyet az ingatlanban, amelyek a nagyvárosi multiplex mozikhoz hasonlóan lennének kialakítva. A kezdeményezés hiánypótló lenne, ugyanis a fiatalok nagy érdeklődést mutatnak a hasonló létesítmények iránt. Emellett a városban működik egy korábban is moziként üzemelő filmszínház, ám főként szórakozóhelyként használják, ugyanis kevesen járnak moziba.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.