2010. július 08., 10:132010. július 08., 10:13
„Nagyszerű lehetőség ez a hét a gyerekeknek, hiszen olyan információkhoz juthatnak hozzá, olyan játékmóddal ismerkedhetnek meg, amelyek nem szerepelnek a romániai oktatási programban” – magyarázta.
A III. Régizene Nyári Egyetemen idén közel 40 gyerek vett részt az ország különböző pontjairól (Bukarest, Marosvásárhely, Iaşi), a legnagyobb érdeklődés a furulya-, valamint fuvolamesterkurzus iránt mutatkozott. A meghirdetett kilenc kurzusból azonban egyet töröltek a listáról, mivel arra nem volt jelentkező. „Sajnos az ütőhangszeres kamarakurzus elmaradt, annak ellenére, hogy meghívottunk Kasza Roland volt, akinek keze alól, mondhatjuk, rengeteg híres perkúciós került ki, és ezek a hangszerek a régizenében is igen fontos elemek” – mondta Ferencz Angéla, a kulturális központ igazgatója.
A mesterkurzusok mellett különleges előadásokon is részt vehettek az érdeklődők, szó esett többek között a magyarországi táncos források nyugat-európai kapcsolatairól a 17–18. században, illetve tegnap délután a cselló és a viola da gamba közötti különbségekről. Ugyancsak tegnap mutatták be a közönségnek Brassai Sámuel kolozsvári polihisztor egykori csellóját, amit igen értékes magánkönyvtárával együtt az unitárius egyházra hagyott. A hangszert Márkus Barbarossa János erdélyi származású hangszerkészítő restaurálta, 2010 márciusától pedig Kostyák Előd gordonkaművész játszik rajta. A nyári egyetem zárókoncertjét szombaton este tartják a Nagy István Művészeti Gimnázium aulájában.
A III. Régizene Nyári Egyetem a Régizene Fesztivál keretében zajlik. A rangos rendezvény idén ünnepli 30. évfordulóját. A jubileumi rendezvénysorozatot ma délután 6 órakor nyitják meg a csíkszeredai Mikó-vár udvarán, ezt követően a világhírű ausztriai Unicorn együttes lép színpadra. „Premiernek számít az Unicorn koncertje, az országban még nem játszottak. Nagy megtiszteltetés, hogy a Régizene Fesztivál keretében lépnek fel” – mondta Ferencz Angéla.
Az idei fesztivál fő koncerthelyszíne a Mikó-vár udvara lesz, de a csíkszeredai Szent Ágoston-templomban és a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban is tartanak koncerteket.
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.