2012. június 25., 09:202012. június 25., 09:20
Az ünnepélyes megnyitót követően Szigligeti Ede Liliomfi című darabját mutatta be a nagyváradi Szigligeti Színház, éjféltől pedig a sepsiszentgyörgyi M Studio társulata lépett színpadra Mint a fagyöngy című előadásával. A romániai, ukrajnai, szerbiai és szlovákiai magyar színházak műsorából idén Bicskei István színész válogatott. A fesztivál versenyprogramjába azok a produkciók nevezhettek, amelyeket a társulatok 2011. április 1. és 2012. március 31. között mutattak be.
Az előadásokat szakmai zsűri értékeli, a bírálatban pedig a közönség is részt vehet három zsűritaggal. Idén – ahogyan tavaly is – Erdélyből érkezik a legtöbb színtársulat. Kisvárdán lép fel a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi M Studio, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Stúdió Színháza és a Yorick Stúdió; utóbbi szombaton a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával közösen adta elő Székely Csaba Bányavirág című színművét.
A találkozón bemutatkozik a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a temesvári Csiky Gergely Színház, az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület, a kézdivásárhelyi Városi Színház, az Erdélyi Vándorszínház, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Karának hallgatói, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a kolozsvári Állami Magyar Színház, a csíkszeredai Csíki Játékszín színtársulata, valamint a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is, amely az Udvarhely Táncműhellyel közösen tart előadást. A díjátadóval egybekötött záróünnepséget június 30-án este tartják.
A kilenc napig tartó színházi fieszta keretében szakmai fórumot és más programokat is rendeznek: a június 24–én neves rendezők, színházigazgatók és dramaturgok beszélgetnek a magyar színház jövőjéről, a határon túli főiskolások részére pedig workshopot rendeznek, amelyen Bicskei Zsuzsa színművész színésztréninget tart a fiatalok számára.
A kísérőprogramok másik érdekessége a Kiss Manyiról szólt kiállítás lesz: a színésznő születésének századik évfordulója alkalmából Kisvárdára hozza a művész életéről szóló kiállítási anyagát az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.