
Radnóti Miklós élete messze túlmutat saját korszakán, a költő igaz hőse Magyarországnak – hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, a holokauszt-emlékév keretében megrendezett Radnóti-emléknapon a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
2014. november 09., 19:242014. november 09., 19:24
Az államtitkár Radnóti halálának 70. évfordulóján a költő sírjánál rendezett megemlékezésen azt mondta: Radnóti mindig megtalálta az érzések kifejezéséhez a lélek mélyébe ivódó szavakat, és szavai méltóságával emelkedett felül a megpróbáltatásokon és gyötrelmeken.
A politikus azt mondta, a költő a legkiszolgáltatottabb helyzetben, amibe ember kerülhet, úgy szólt mindnyájunkhoz, úgy közvetítette sorsát, hogy költészetével szilárdan őrizte és sugározta hitét, szeretetét és belső harmóniáját.
„Radnóti életműve mindenki számára örökké élő példaként szolgál. A költő olyan örökséget hagyott hátra az abdai tömegsírból előkerült, zsebébe rejtett Bori noteszben, mely páratlan kincsként emlékeztet a jövőben is a líra erejére” – hangzott el. Az Emmi államtitkára elmondta: Radnóti halálának 70. évfordulóján a költőt tisztelő polgárok nevében kiemelt rendezvényekkel emlékezik a kormány.
Radnóti, a költő, műfordító, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja 1909. május 5-én szültetett Budapesten, s hetven éve, 1944. november 9-én halt meg. Zsidó származása miatt többször behívták munkaszolgálatra, szolgált Szamosveresmarton, Margittán, Királyhágón (Bucsán), Élesden.
1944 májusában a szerbiai Bor melletti lágerbe került, innen indították utolsó útjára 1944 szeptemberében. Társaival együtt gyalogmenetben hajtották nyugat felé, a már járásképtelen költőt a Győr melletti Abdánál november 9-én a keretlegények agyonlőtték. Utolsó verseit tartalmazó noteszát, a Bori noteszt exhumálásakor kabátjának zsebében találták meg.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!