
„Egy mozaik kohézióját kell felmutatnia a kötetnek, hiszen száz írást és negyven rajzot tartalmaz. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a napi aktualitásokkal foglalkozó rádiós jegyzetek meg tudják-e tartani aktualitásukat írott szövegként is” – fejtette ki a Rostás-Péter István jegyzeteit, valamint lapunk munkatársa, Könczey Elemér rajzait tartalmazó Tótágas című kötet hétvégi könyvbemutatóján Jakabffy Tamás, a kiadvány szerkesztője.
2014. március 16., 19:492014. március 16., 19:49
A Tótágas azokat a rádiós jegyzeteket tartalmazza, amelyeket Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese heti rendszerességgel, minden pénteken felolvas a Hangoló című műsorban. A Kolozsvári Rádió 60. születésnapját beharangozó eseményen a rádió székhelyén Bárdos Mária, a Donát 160 Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, Dávid Gyula, a kiadványt gondozó kolozsvári Polis Kiadó igazgatója pedig elmondta: a könyv nagyon friss, épp hogy elkészült határidőre.
Jakabffy Tamás ugyanakkor arról értekezett, hogy a könyv szerkesztése közben leginkább az újságíró elkötelezettsége és a rutin dilemmája, azaz az a kérdés foglalkoztatta, hogy hogyan viszonyul a publicisztika, mint műfaj a zsurnalizmushoz. Hozzáfűzte, a kötetben olvasható jegyzetek egyaránt szólnak a napi aktualitásokról és családi hétköznapokról, a fanyar humor és a szerző éles kritikai érzéke pedig átjárja az írásokat.
A kiadvány szerkesztője szerint az eszmefuttatások olvasása desszertként minden főétkezés után ajánlott. Rostás-Péter István elmondta: egy péntek reggel született meg a kötet ötlete, amikor egyik kollégája, Gergely Zsuzsa megkérdezte tőle, hogy mihez kezd rádiós jegyzeteivel, összegyűjti-e az írásokat. A könyvbemutatón Szilágyi Szabolcs, a rádió magyar szerkesztőségének vezetője olvasott fel a kötet jegyzeteiből, miközben a háttérben lévő képernyőn Könczey Elemér rajzait tekinthette meg a közönség.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.
Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.
szóljon hozzá!