
Az elmúlt négy év a folyamatos programváltás jegyében telt, ugyanakkor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület utolsó egy éve nagyon sikeres volt, hiszen sok tervüket meg tudták valósítani, így például sikerült felújítaniuk és átadniuk a Sütő-házat – értékelte lapunknak az EMKE tevékenységét Széman Péter, az egyesület elnöke.
2016. április 10., 19:012016. április 10., 19:01
A nagy múltú szervezet szombaton tartotta díjátadóval egybekötött tisztújító közgyűlését a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A díjazottak névsorát korábban már közöltük.
Széman Péter elmondta: egy magánszemély adományának köszönhetően folyatni tudják a ház környezetének rendbe tételét. Jelentős adományról van szó, az adományozó nevét ugyanakkor azt követően hozzák csak nyilvánosságra, hogy befejezték a munkálatokat. „A másik nagy megvalósításunk, a Kultivál nevű kulturális ifjúsági fesztivál volt, amelyet tavaly a Kolozsvári Magyar Napok előtt szerveztünk meg első alkalommal. A Kárpát-medence minden tájáról érkeztek fiatalok a kincses városba és rendkívül sikeres fesztivált zárhattunk\" – fűzte hozzá az EMKE elnöke.
Szintén fontos, hogy az EMKE alapításának 130 éves évfordulója alkalmából megszervezték az egyesület indulását, illetve társadalmi szerepvállalását bemutató tárlatot. Ezt az EMKE levéltárában végzett kutatásai alapján állította össze Bartha Katalin Ágnes, a Szabédi László-emlékház vezetője. A kiállítást három alkalommal is megtekinthette a kolozsvári közönség, először egy évvel ezelőtt az EMKE közgyűlésén, majd a Kultivál fesztiválon és az EMKE októberi konferenciája alkalmából.
Nemcsak Kolozsváron, de Nagyenyeden, Nagyszebenben, Szilágysomlyón, Pécsen is bemutatták a kiállítást. A vándortárlat útja idén is folytatódik. Reményeik szerint a szintén az alapítás évfordulójához kapcsolódó, októberben lezajlott konferenciájuk anyagából megjelenik egy könyv is. „Fontos lenne, hogy az EMKE könyvkiadói tevékenységét felújítsuk, mivel már nagyon régóta nem adott ki könyvet az egyesület\" – mutatott rá Széman. Pusztakamaráson, a Sütő-ház átadásakor is szerveztek egy tudományos konferenciát.
„Jelentős a részvételünk a Kolozsvári Magyar Napokon, mert nagyon fontos, hogy ott legyünk, sikeres programjaink voltak. Legutóbb az EMKE standján kapott helyet a Művelődés folyóirat, de a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság könyveit, kiadványait is ott lehetett megvásárolni, és nálunk kaptak helyet az Anyanyelvápolók Szövetsége szervezte nyelvi játékok is. Ezt a tevékenységet még bővíteni szeretnénk\" – sorolta Széman Péter. Hozzátette: a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház jelentős tevékenysége és számtalan más program, rendezvény is az EMKE utóbbi egy évét gyarapította.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!