
A 222. évadot két új előadás próbáival indítja a Kolozsvári Állami Magyar Színház – mondta el a héten tartott évadnyitó gyűlésen Tompa Gábor igazgató.
2014. augusztus 29., 13:382014. augusztus 29., 13:38
Alexandru Dabija rendezésében Georges Feydeau Vidéki jegyesek című bohózatát viszi színre a társulat, a nagyszínpadi bemutatót október 3-ára tervezik. Nona Ciobanu Szlovéniában élő román rendező az Aki elzárja az éjszakát munkacímű kétszereplős, általa írt darabot állítja színpadra a stúdióban, a bemutató tervezett időpontja október 4-e.
A társulat az ősz folyamán két fesztiválon is vendégszerepel majd Bukarestben: az Urbán András által rendezett Ivanovék karácsonya október elején a Nottara Színház által szervezett Fest(in) pe Bulevard nemzetközi fesztiválon lesz látható, a Viktor, avagy a gyermekuralom pedig az Országos Színházi Fesztiválra kapott meghívást.
Az évad kiemelkedő eseménye lesz a november 26–december 7. között sorra kerülő 4. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, melynek fő témája ezúttal „a test történetei”. Szeptemberben újra látható az elmúlt évad végén bemutatott Caravaggio Terminal című előadás, valamint az Andrei Şerban által rendezett Ványa bácsi és a Máté Angi Mamó című regénye nyomán készült Csipke is. A szeptemberi előadásokra jegyek már vásárolhatók online a www.biletmaster.ro weboldalon, valamint szeptember 2-ától a színház jegypénztárában.
Idén egyébként a hagyományosnál korábban vette kezdetét a kolozsvári színházban a 2014/
2015-ös évad, hiszen a társulat is aktívan részt vett az 5. Kolozsvári Magyar Napokon. A Farkas utcai színházsátor, valamint a rendezvény ideje alatt műsorra tűzött előadások egyaránt nagy népszerűségnek örvendtek a legfiatalabb és a felnőtt látogatók körében egyaránt – számolt be róla a teátrum közleménye. A Kolozsvári Magyar Napok alatt megnyitották Fodor István Székelyföld madártávlatból című fotókiállítását is, amely szeptember végéig látogatható a színház előcsarnokában.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!