2012. április 18., 09:142012. április 18., 09:14
Tompa Gábor az MTI-nek nyilatkozva rendkívül hasznosnak tartotta, hogy mostanság találkozhatnak egymással az előadások különböző nemzetközi fesztiválokon. Hozzátette: Prágába egyenesen a Bogotai Színházi Fesztiválról érkezett, amelyen a kolozsvári társulat az általa rendezett Georg Büchner-darabbal, a Leonce és Lénával, a prágai pedig Elfriede Jelinek Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét című előadásával volt jelen.
Tompa Gábor a cseh színházi kultúrát a német és a magyar hagyomány között helyezte el. Megjegyezte: a Prágai Nemzeti Színház hosszabb hagyományokra tekint vissza, mint a kolozsvári. Tompa szerint a prágai színházban is érzékelhető az a nyitottság a groteszk felé, amelyet a magyar közönség Jirí Menzel és Milos Forman filmjeiből ismer, ez a szellemiség pedig Eugene Ionesco darabjához különösen találó.
„A színészek már az első próbán nagyon jól ráéreztek a darab hangulatára” – magyarázta Tompa Gábor, aki azt is megemlítette, hogy hosszú idő után ismét tolmács segítségével kell rendeznie. A kolozsvári magyar színház igazgatója megjegyezte, hogy a mostani kapcsolatteremtésnek folytatása is lesz, mert a prágai társulatot hamarosan Kolozsváron látják vendégül, jövőre pedig előadáscserében állapodtak meg. Mindkét társulat tagja az Európai Színházi Uniónak.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.