2013. március 19., 12:212013. március 19., 12:21
A színház közleményében tudatta, a prágai turné a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Prágai Nemzeti Színház 2013-as csereprogramjának a része. A prágai társulatot áprilisban várják Kolozsvárra Samuel Beckett Godot-ra várva című drámájának előadásával.
Georg Büchner Leonce és Léna című drámáját Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgatója vitte színre. Budapesten 2011. március 27-én, a Színház Világnapja alkalmából a Pesti Színház színpadán mutatták be, 2011 júniusában a Pécsi Országos Színház Találkozó (POSZT) versenyprogramjában szerepelt.
Az előadással számos más fesztiválon is fellépett a kolozsvári társulat. 2011-ben a Bogotái Színházi Fesztiválon, a szarajevói MESS színházi fesztiválon, majd a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon is bemutatták.
Az előadást a Romániai Színházi Szövetség (UNITER) három díjra jelölte, és Viola Gábor el is nyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést. Az előadás jelmezeiért a Magyar Színikritikusok Céhe díjára jelölték Carmencita Brojboiu jelmeztervezőt.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.