
2011. április 20., 08:212011. április 20., 08:21
Potozky László, a Bretter György Irodalmi Kör elnöke olvasott fel a kör hétfő esti ülésén a kolozsvári Bulgakov kávéházban. A pályakezdő író készülő első kötetének néhány írását hallgathatta meg a közönség, majd Balázs Imre József egyetemi tanár, a Korunk főszerkesztője olvasta fel a vitaindítót. ,,Könynyű a dolgom, és nehéz is, hiszen a jelenlévők közül sokan ismerik már Potozky írásait” – fogalmazott Balázs Imre. Elmondta, hogy az elejétől figyelemmel kísérhette Potozky pályáját, aki ,,készen bújt elő”, már első írásaiban jól használta a nyelvet. Potozky két éve közölt először, és azóta már nem csak erdélyi folyóiratok közlik írásait. A Korunk főszerkesztője elmondta: az ragadta meg a figyelmét, hogy mindhárom, az est elején felolvasott szövegben a víz áll a középpontban.
Karl Gustav Jungra hivatkozva elmondta, hogy a víz a tudattalannal való szembesülés vágyának jelképe. A prózaírók közül elsősorban Mózes Attilához, illetve Bodor Ádámhoz hasonlította a szerző stílusát, de elhangzottak olyan vélemények is, melyek Cortez és Marquez műveivel hozták összefüggésbe az elhangzott novellákat. Balázs Imre József leginkább Potozky céltudatos nyelvhasználatát méltatta. ,,Nagyon tud bánni a nyelvvel, szeret és tud történeteket mondani” –hangsúlyozta. Azt tanácsolta a fiatal írónak, hogy foglalkozzon többet magával az emberrel, annak titkaival és csodáival. További két novella felolvasása után a jelenlévőknek is lehetőségük nyílt arra, hogy kérdezzenek a szerzőtől.
,,Egész gyermekkoromban szerettem hantázni, kitalálni dolgokat. Irigylem a költőket, amiért vannak érzéseik, én Szilágyi Istvántól azt tanultam, hogy amikor írok, ne én érezzek” – fogalmazott Potozky László. Elmondása szerint a novella műfaját érzi egyelőre igazán közel magához, a regényre még nem készült fel. Az est végén Potozky annak ígéretével búcsúzott, hogy hamarosan könyv formájában is el lehet majd olvasni novelláit.
Fincicki Noémi
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!