2010. augusztus 27., 10:192010. augusztus 27., 10:19
A turnén a táncosok és zenészek erdélyi magyar és cigány táncokkal szerepelnek, és részleteket mutatnak be az Erdélyország az én hazám című előadásból. A kalotaszegi hajnali című műsor Erdély néhány tájegységének jellegzetes táncait mutatja be.
Az előadás tájegységről tájegységre, keletről nyugatra haladva mutatja be a tánchagyaték érdekesebb darabjait a pogány kori állatutánzó táncoktól a páros táncokig és a legvirtuózabb legényesekig. A 2002-ben bemutatott Erdélyország az én hazám igazi közönségsikernek örvendő előadás, a Háromszék Táncegyüttes legtöbbet játszott darabja, a bemutató óta több mint 170-szer játszották, nem számítva a portugáliai turnéhoz hasonló alkalmakat, amelyek során részleteket mutattak be ízelítőül az előadásból. Czilli Balázs, az együttes irodalmi titkára elmondta, bemutatóikkal és előadásaikkal az Erdélyben élő etnikumok népzenéjét és táncművészetét próbálják megismertetni.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.