„Ez a lehető legrosszabb kiírás, szinte ellehetetleníti a romániai csapatok számára a Mol Ligában való részvételt” – állapította meg lapunknak Cseke Szilárd, miután szerdán elkészült a hazai élvonalbeli férfi jégkorong-bajnokság 2015–2016-os versenykiírása.
2015. augusztus 05., 20:582015. augusztus 05., 20:58
2015. augusztus 05., 21:002015. augusztus 05., 21:00
A szövetségi büró csíkszeredai tagjának tájékoztatása szerint a pontvadászat szeptember 11-én kezdődik, de javaslatukkal ellentétben kétszer két dupla fordulós alapszakaszt rendeznek, hogy utána az élen záró csapatok az egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntőjéből továbbjutva az egyik fél negyedik győzelméig tartó döntőjében szerepelhessenek. Ezáltal február derekáig teljesen betáblázták őket, gyakorlatilag rászervezték a programot az immár hagyományos Mol Ligára. Bár a határon átívelő, az idei szezonban magyarországi és romániai együtteseket felvonultató nemzetközi bajnokságban való részvételt jóváhagyták a Csíkszeredai HSC és a Brassói Corona számára, annak kivitelezési módja még kétséges. A romániai sportági szövetség tegnapi, rendkívüli közgyűlésen a HSC képviselőjeként a barcaságiakkal egyetemben szerették volna elérni, ha december elsejétől „szünetet” tarthattak volna itthon. Javaslatuk alapján decemberig a teljes mezőny lejátszotta volna a körmérkőzéses alapszakaszt, majd a Mol Ligában nem érintett négy együttes szintén körmérkőzésen döntött volna az elődöntőbe jutó legjobb két együttesről, hogy utána ők – mármint a HSC és Corona – később a „középdöntővel” felérő szakasz két utolsó helyezettjével játsszanak a legjobb négy közé jutásért. Ezt elsősorban a bajnoki címvédő Galac – amelyet nem fogadtak be a Mol Ligába – ellenezte, azzal az indokkal, hogy „látványos pontvadászatot szeretnének, minél több erős mérkőzéssel”.
A moldvaiak ezen óhaja tehát teljesült, hiszen a jóváhagyott rendszer szerint mindegyik csapat nyolc meccset játszik egymással – négyszer hazai pályán, négyszer pedig idegenben – az így február közepéig húzódó alapszakaszban. Bár a tavalyi rendszer is szóba került, annak folytatását elvetették a döntéshozók, más elképzelés pedig nem volt. A Brassó és a HSC számára annyi könnyítést vezettek be, hogy a Mol Ligában lejátszott egymás elleni mérkőzéseik beszámítanak a román pontvadászatba is. „Valószínű, hogy lesz olyan csapat, amelyikkel meg lehet majd beszélni, hogy hét közben játsszunk, de akkor is rengeteg meccs. Emellett még utazni és edzeni is kell. Ennek kivitelezéséhez legalább egy 30-35 fős játékoskeret szükséges” – magyarázta Cseke Szilárd, hiszen amellett, hogy a hazai pontvadászatban hétvégenként egymás után két meccset kell majd játszszanak, még az ugyancsak szeptemberben kezdődő Mol Ligában is számolniuk kell hétvégenkénti két összecsapással.
A sportági szövetség amúgy szerdán döntött a Román Kupáról is: a tornát december 17–19-én rendezik, és bár a helyszínt még nem jelölték ki, de az eddigi rotációs elv alapján Gyergyószentmiklós lehet a házigazda.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!