
2010. október 22., 10:352010. október 22., 10:35
A Hat szereplő szerzőt keres a 20. század egyik legtöbbet játszott darabja. „Azzal foglalkozik, amit a legtöbb dráma feledni igyekszik: a valóság és illúzió viszonyával magában a színházi előadásban. A 20. századra elvesztek az illúziók, hiteltelenné váltak a szerepek, ez vezetett a dráma válságához. A szöveg szereppé vált, a színész pedig a látszat kézművesévé. Pirandello azt vizsgálja, megmaradt-e még a valóság és az előadás összekapcsolódásának lehetősége. A darab jelképes alakjai nem tudják, mit cselekedjenek, hiszen csak jelmezek, csak szerepek, akiket még nem írt meg senki. De amikor megírják őket, egyéniségből hazug személyiségekké válnak. Egyszerre szorongató és szórakoztató játék ez” – olvasható a színház közleményében.
A darabot Zakariás Zalán rendező állította színpadra. A fiatal sepsiszentgyörgyi rendező elmondása szerint egyik meghatározó élménye volt, amikor színis hallgatóként a neves román rendező, Cătălina Buzoianu asszisztenseként részt vehetett a Hat szereplő szerzőt keres 2002-es előadásának próbafolyamatában a budapesti Bárka Színházban. Mind a darab, mind pedig a rendezővel való közös munka nagy hatással volt rá, ekkor döntötte el, nem színésznek, hanem rendezőnek tanul tovább.
A nagyváradi előadásban a hat szereplőt Kardos M. Róbert (az apa), Tóth Tünde (az anya), Ababi Csilla (a mostohalány), Dimény Levente (a fiú), illetve Fábián Tamás és Bődi Csenge (a két gyermekszereplő) alakítja. Madame Pace szerepében Halasi Erzsébetet láthatjuk, az igazgatót Dobos Imre játssza.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.