
Fiatal képzőművészeknek hirdetett pályázatot csoportos kiállításon való részvételre a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér.
2014. március 02., 17:472014. március 02., 17:47
„A MAGMÁ-t fennállása óta rendszeresen keresik fel fiatal képzőművészek, akik szeretnének kiállítani. Nyilván nem tudunk minden kérésnek eleget tenni, ezért is hirdetjük meg ezt a pályázatot, csoportos bemutatkozási lehetőséget kínálva nekik” – mondta el Kispál Attila képzőművész, a MAGMA egyik alapítója.
A Working Title (Munkacím) nevű, április 4–20. között megszervezendő kiállítás a frissen végzett, pályájuk elején járó képzőművészek által aktuálisan felvetett kérdések, problémák, reflexiók, nézőpontok bemutatását is lehetővé teszi a szélesebb közönség számára.
A MAGMA 35 év alatti kortárs vizuális művészek pályázatát várja, szabadon választott műfajban készült alkotásokkal, azonban a médiaművészeti alkotások a pályázati elbírálás során előnyt élveznek. A pályázaton nincs tematikai vagy méretbeli megkötés. Egy résztvevő legtöbb két mű bemutatására pályázhat.
Kizárólag 2010 után készült, kiállításra kész pályaművek nyújthatóak be, új művek létrehozására a MAGMA nem biztosít anyagi fedezetet. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell legtöbb öt reprodukciót a pályaműről, kitöltött pályázati adatlapot, szakmai önéletrajzot és portfoliót. A pályázatokat elektronikus úton a wt@magmacm.ro e-mail címre várják 2014. március 10. éjfélig, eredményhirdetésre egy héttel később kerül sor.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!