Hirdetés

Először lesz Színházsátor a Kolozsvári Magyar Napokon

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata idén színes programkínálattal várja a Farkas utcai Színházsátorba az 5. Kolozsvári Magyar Napok résztvevőit.

Krónika

2014. augusztus 12., 19:222014. augusztus 12., 19:22

Jövő csütörtöktől vasárnapig (augusztus 21–24.) minden délelőtt 11 és13 óra között gyerekprogramokra várják a legkisebbeket, délután pedig a felnőtt érdeklődőket várják a Farkas utcai helyszínen, de a színházépületben is lesznek programok.

A legkisebbeket meseteraszra várják délelőttönként, többek között az Óz, a nagy varázsló című nagysikerű mesemusical szereplőivel is találkozhatnak. A kicsiknek ugyanakkor mesejáték- és rajzpályázatot is kiírtak, amelyekre augusztus 19-éig várják az alkotásokat.

A mesejátékokat a reka.biro@huntheater.ro e-mail címre lehet elküldeni, a beérkező műveket pedig a Laczkó Vass Róbert színész által vezetett gyerekzsűri értékeli. A színházsátorban a legjobb alkotások szerzői átvehetik a Nagy Körmölés, az Acél Tollforgató és a Betűvető Lovag díjakat.

A Kolozsvári Magyar Napok alkalmával, augusztus 22-én délelőtt Óz mulatságra kerül sor, a rajzolni szerető gyerekek pedig díszlet- és jelmezterv ötletekkel versenyezhetnek. A terveket a színház portáján lehet leadni „Óz” jeligével ellátott borítékban szintén augusztus 19-ig.

A felnőtteket felolvasószínházi alkalmakkal, batyus partival, szalontánc-tanulási lehetőséggel és számos más eseménnyel várják a társulat tagjai. A Színházsátorban lehetőség nyílik a társulat színészeivel való személyes találkozásra, beszélgetésre, valamint pihenésképpen a színház régi és új kiadványainak böngészésére is.

A Kolozsvári Magyar Napok színházi programkínálatában a kolozsvári színház több előadása is szerepel: az Andrei Şerban által rendezett Ványa bácsi két alkalommal, augusztus 19-én este 7 órától, valamint augusztus 24-én délután 5 órától, a Máté Angi Mamó című regénye alapján készült Csipke című előadás pedig augusztus 21-én este 7 órától lesz műsoron a stúdióteremben. A június végén bemutatott Serena in X-tremis című koncertelőadás rendhagyó helyszínen, a Farkas utcai színpadon lesz látható augusztus 20-án, délután 6 órai kezdettel.

A színház előcsarnokában Fodor István csíkszeredai fotóművész Székelyföld madártávlatból című kiállítására kerül sor, melyet augusztus 19-24. között naponta 10-től 16 óráig lehet megtekinteni. A kiállítást augusztus 23-án este fél 7-től Tompa Gábor, a színház igazgatója méltatja.

A színház több előadást is vendégül lát a rendezvénysorozat ideje alatt: augusztus 18-án este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Rekviem egy házért című előadása (rendező: Kovács Levente), augusztus 20-án délután 5 órától pedig a Béres László által rendezett Lola Blau lesz megtekinthető Bartha Boróka előadásában.

Az előadásokra jegyek már kaphatók a www.biletmaster.ro weboldalon, valamint előadások előtt egy órával a helyszínen. A Serena in X-tremis című szabadtéri koncertelőadás ingyenes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés