2010. október 22., 10:262010. október 22., 10:26
A kolozsvári önkormányzat és a Romániai Építészkamara megállapodása értelmében a beérkező pályázatokat hazai és külföldi építészek bírálják el. A verseny 52 napig tart, ezt követően a zsűri 14 nap alatt bírálja el a beérkező pályázatokat.
A verseny költségvetése mintegy százezer euró lesz, ezt a tervek szerint szponzori támogatásokból fedezi az önkormányzat. A fődíj 35 ezer euró, a második legjobb látványterv készítői 15 ezer eurót, a harmadik helyezett pedig tízezer eurót kap. Ezenkívül további öt figyelemre méltó tervet egyenként 1500 euróval díjaznak. A verseny győztese ugyanakkor jogot nyer arra, hogy szerződést kössön a kulturális központ tervezésére a polgármesteri hivatallal.
Eredményt várhatóan 2011. február 11-én hirdet az önkormányzat. „Ha a verseny résztvevői közül egyes tervek részleteiben elnyerik a zsűri tetszését, azokat a végleges terv elkészítésének jogát elnyerő cég felhasználhatja építési tervében, a kiírás értelmében ugyanis a résztvevők a nevezéssel önként lemondanak a szerzői jogokról” – nyilatkozta Sorin Apostu. A polgármester hozzáfűzte: úgy tervezik, hogy tavasszal már elkezdődnek a munkálatok, a filharmónia új épülete 1200 férőhelyes lesz és egy orgonának is helyet ad majd. Az elöljáró közölte, a leendő kulturális központ területén – az egykori Magyar utcán – található felhagyott kaszárnya épületeit a múlt héten lebontották, az épületek faanyagát harminc rászoruló családnak osztották szét tüzelő gyanánt.
A közbeszerzési eljárásra pályázó cégekkel szemben támasztott követelmény, hogy térítésmentesen föld alatti parkolót építsenek ki, és vakolatlanul ingyen felhúzzák a filharmónia új székházának leendő épületét.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.