
Fotó: A szerző felvétele
2010. április 29., 09:212010. április 29., 09:21
A Mentor igazgatója, Káli Király István kifejtette: Pál Antal Sándor az az értelmiségi, aki „hiszi, hogy köze van a közhöz”. A szerző az utóbbi 15 esztendőben 15 kötetet jelentetett meg a vásárhelyi kiadónál, és ezek mind Erdély történelméhez kapcsolódnak.
Spielmann Mihály történész, könyvtárvezető hangsúlyozta: Pál-Antal kötete nem jöhetett volna létre az utóbbi húsz év történelmi tárgyú kiadványai nélkül. Marosvásárhely, Maros megye történetéről sokan írtak már, de a mostanihoz fogható, 700 évet felölelő mű nem jelent meg eddig. A szerző levéltárosként könnyen hozzáfért a forrásanyagokhoz, a levéltári anyag mellett pedig rengeteg, a témához kapcsolódó irodalmat használt fel. Spielmannak meggyőződése, hogy a továbbiakban mindazok számára, akik e térséggel, a város történetével foglalkoznak, megkerülhetetlen lesz a most megjelent kiadvány. „Olvasmányos, jó könyv ez, amelyben a tények mesélik el a történelmet” – mondta.
Ugyanakkor megjegyezte: Marosvásárhely lemaradt az erdélyi városok között abból a szempontból, hogy Kolozsvár, Brassó, Szeben, Szászrégen és más nagyobb települések története már korábban elkészült.
A csíkszeredai származású Pál-Antal Sándor 50 éve Marosvásárhelyen él. Előbb közgazdaságot tanult Kolozsváron, azonban átiratkozott a történelem szakra, majd a körülmények szerencsés összejátszása folytán az egyetem után azonnal az Állami Levéltár marosvásárhelyi részlegére került, ahol negyven éven át, nyugdíjazásáig dolgozott.
A bemutatón elmondta, amikor a levéltárnál elhelyezkedett, úgy gondolta: „ha valaki közel van a forráshoz, akkor igyon annak tiszta vizéből”. Sokáig elég nehezen jutott hozzá a levéltár Vásárhelyről szóló anyagához, mivel nem ezen a részlegen dolgozott. Korábban alkalomszerűen foglalkozott a város történetével, 1963 és 1989 között nagyobb tanulmányokat azonban a cenzúra miatt nem közölhetett. „Utána megnyíltak a kapuk, és végre a mennyiség minőséggé változhatott” – fogalmazott. 15 kötet mellett azóta több mint száz tanulmányt és számos cikket közölt.
„1971-ben a pártbizottság 22 tagú testületet bízott meg azzal, hogy elkészítse a Marosvásárhely történetét feldolgozó kötetet. Én is tagja voltam a testületnek, de két év után feloszlott a testület, mert nem tudtak megegyezni abban, hogy ki legyen a munka vezetője” – emlékezett vissza Pál-Antal Sándor. A szerző kifejtette: „ez a kötet nem analízis, hanem szintézis”. Utalt Jakó Zsigmondnak, egykori tanárának egyik – egyéb munkával kapcsolatos mondására: „Végre van egy átfogó mű, most már jöhetnek a kiegészítések”. Pál-Antal Sándor szerint kötetének minden fejezete tovább gondolható, és majd más kutatók eredményeivel kiegészíthető. Reméli, hogy hamarosan Marosvásárhely történetének a második kötetével is elkészül.
A kötetbemutatót követően a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, Csíky Boldizsár zeneszerző érdekes adatokat, történeteket osztott meg a hallgatósággal Marosvásárhely korábbi zenei életére nézve, annak kapcsán, hogy a helyi filharmónia négy tagja egy vonósnégyest alkotva helyi szerzők, Metz Albert, valamint Láni Oszkár műveit adták elő.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.