Hirdetés

Zsúfolt januáron van túl a vásárhelyi színház

Dívik az orosz kultúra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház háza táján, ugyanis az évad harmadik orosz drámáját viszik színre. Osztrovszkij Erdő című komédiáját Harsányi Zsolt állítja színpadra, aki saját bevallása szerint maga is „beleszeretett az oroszokba”.

2014. február 05., 19:362014. február 05., 19:36

A teátrum vezérigazgatója, Gáspárik Attila a produkció beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta: Harsányi Zsoltnak sikerült meggyőznie őt arról, hogy ismét egy orosz dráma kerüljön színpadra, így mutatja be a Tompa Miklós Társulat február 11-én 19.30-tól Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij komédiáját. A rendező a több mint százötven évvel ezelőtt megírt történet aktualitásáról beszélt.

„Olyan alapvető és vissza-visszatérő problémákat feszegetnek ezek a klasszikussá nemesült szövegek, amelyek ma is ugyanúgy foglalkoztatnak mindannyiunkat. Ugyanúgy szeretünk és gyűlölünk, féltékenyek vagyunk és irigyek, tudunk nemesek lenni, de aljasak is, és ugyanolyan szándékok vezérelnek többnyire, mint százötven évvel ezelőtt” – magyarázta Harsányi a darabválasztást.

Az Erdő egy korosodó földbirtokos nő története, aki szerelmes lesz egy nála több mint 30 évvel fiatalabb fiúba, és a fiú megszerzése érdekében folytatott küzdelemben egyre inkább kezd szétesni a személyisége, egyre felelőtlenebbül viselkedik, egyrészt, hogy folytathassa megszokott fényűző életét, másrészt, hogy a fiút is elcsábítsa. Eközben egy fiatal pár is áldozata lesz a földbirtokos nőnek, aki egyszerűen megtagadja unokahúgától a hozományt, ezért az nem tud hozzámenni szerelméhez.

A darab műfaja komédia, és a színház két színészgenerációja is megjelenik benne. Játszik benne egyetemi hallgató Csata Zsolt személyében, valamint Kilyén László, Györffy András és Szélyes Ferenc, akik az idősebb színészgenerációt képviselik. A főszerepet a Szatmárnémetiből Vásárhelyre szerződtetett Lőrincz Ágnes játssza. Gáspárik Attila megjegyezte, óriási sikerrel játsszák ezt a darabot szerte Amerikában és Európában, főként a kiváló női szerepek miatt.

Az igazgató ugyanakkor elmondta: a színház előadásainak összesen kilencezer nézője volt az év első hónapjában, ami igencsak szép mutatónak számít, ugyanis volt olyan időszak, amikor egy év alatt sikerült ennyi érdeklődőt bevonzani a színházba.

Januárban a Tompa Miklós Társulatnak mintegy hatezer, míg a Liviu Rebreanu Társulatnak háromezer nézője volt. A magyar tagozat művészeti vezetője, Keresztes Attila szerint bebizonyosodott, amit korábban gondoltak: komoly potenciál van Marosvásárhelyen a színház szempontjából is.

„Az igényesség jegyében készült előadásokra úgy tűnik, több néző kíváncsi, mint a populista, nézőfogó színházra” – értékelte az eredményeket Keresztes. Kérdésünkre elárulta: a januári rekordhoz hozzájárult a szilveszteri bemutató, Székely Csaba Hogyne, drágám! című műve iránti rendkívüli érdeklődés, de a Túl a Maszat-hegyen című előadásból sem tud eleget játszani a társulat, emellett telt házzal mentek a Bánya-darabok, az Alkésztisz, és Gáspárik Szilágyi Domokos-pódiumműsora is.

A teátrum továbbra sem tétlenkedik, jelenleg öt előadáson dolgoznak egyszerre, három készül a magyar társulat kulisszái mögött, kettő a román társulatnál. Ezenkívül most indul budapesti vendégszereplésre a Tompa Miklós Társulat, a Tarelkin halálát játsszák a Thália Színházban.

Szász Cs. Emese

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés