Hirdetés

Összművészet a köztereken

Az emberi test és története a világhírű Frenák Pál és társulata produkciójában, Szálinger Balázs-kötetekkel kitámasztott billegő asztal, a tereken váratlanul felbukkanó zenészek koncertvillanása, gyerekek által színesre mázolt Végtelen oszlop, rockzenész és író együtt a színpadon – a vasárnap zárult, négynapos pulzArt kortárs összművészeti fesztivál nemcsak a művelődési tereket, hanem a köztereket is belakta Sepsiszentgyörgyön.

Bíró Blanka

2013. szeptember 08., 15:012013. szeptember 08., 15:01

A gazdag programkínálatot felvonultató rendezvénysorozat tárlatokkal, író- olvasó találkozókkal is várta a közönséget. A szervezők célja megvalósult, hiszen a nyakkendős és a teniszcipős közönséget is sikerült megszólítani.  Az első alkalommal szervezett pulzArton, amely a  Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat központi eseménye volt, csütörtöktől vasárnapig olyan művészeti produkciók, helyi és meghívott alkotók vettek részt, akik szabadon ötvözik a műfajokat, és inspirálóan hatnak a kultúra iránt érdeklődőkre.

„Azt szeretnénk, ha a fiatalok szívesen jönnének haza Sepsiszentgyörgyre, mert itt jó élni, mert itt sok minden történik\" – fogalmazott Sztakics Éva alpolgármester a fesztivál hivatalos megnyitóján. Az indítórendezvényen, a Szöveg a köztéren című csoportos kiállítás megnyitóján 19 helyi író-képzőművész páros kapcsolta össze a képet a szöveggel. A kiállításnak nemcsak az az erőssége, hogy kihozta a művészetet és az irodalmat az utcára, hanem az is, hogy csapatban játszottak az alkotók, hívta fel a figyelmet Damokos Csaba képzőművész, a tárlat egyik ötletgazdája.

A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben Világkép– Memória – Rekonstrukció címmel nyílt kiállítás Antik Sándor vizuális művész munkáiból – a cím arra utal, hogy a tárlat három szempontot követ: bemutatja az alkotó világképének változásait, olyan műveket sorakoztat fel, melyek ismeretlenek maradtak a közönség számára, majd fényképek, dokumentumok alapján rekonstruálja a performanszokat, installációkat.

Frenák Pál rendező- koreográfus társulatának inTimE című kontaktánc előadásában a test a legfontosabb közvetítő eszközzé vált: a test és a története bontakozott ki a kifinomult technikában, az előadást az embert helyezte középpontba viszonyai hálójában és az egyedüllétben. A Háy come Beck Háy János és Beck Zoltán, a magyarországi író és rockzenész  találkozásának ősbemutatója volt, határbontás a szépirodalom és a popkultúra között: az előadásba a a közönség is bekapcsolódott, interaktív produkciót hozva létre.

Karafiáth Orsolya magyarországi író, költő és László Noémi költő beszélgetésére Karafiáth legutolsó regénye, a Kicsi Lili főhősének öltözött be. Barabás Zsuzsa sepsiszentgyörgyi születésű fotóművész a nagyenyedi börtönben készült fotóit mutatta be a Lábasházban. Szálinger Balázs költővel, drámaíróval Muszka Sándor beszélgetett – a beszélgetésből az is kiderült, miként lett Szálinger budapesti joghallgatóból erdélyi költő, és hogy a nagy kedvence Petőfi. A rendezvényen koncertezett többek közt Lajkó Félix és zenekara,  Alexandru Tomescu hegedűművész, a Magyar Dal Napja tiszteletére  István Ildikó és barátai, Tasi Nóra és Gáspár Álmos, Péntek és nemcsak, és az Irie Maffia.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés