Oscar-díj egy kolozsvári színész kezében

ÖSSZEFOGLALÓ – A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat vasárnap Los Angelesben. Nemes Jeles László rendező holokausztdrámája az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését, harmincnégy évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve diadalmaskodott.

Hírösszefoglaló

2016. február 29., 19:362016. február 29., 19:36

2016. február 29., 19:442016. február 29., 19:44

A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat vasárnap Los Angelesben. Nemes Jeles László rendező holokausztdrámája az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését, harmincnégy évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve diadalmaskodott.

A díjat átvéve Nemes Jeles László köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet. „Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film” – fogalmazott. A Saul fia a Mustang című francia, A kígyó ölelése című kolumbiai, az Egy háború című dán és A sivatagon át című jordániai filmmel volt versenyben.

A Saul fia egyik fontos szerepét a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, Molnár Levente alakította, aki maga is kint volt Los Angelesben, ahol egy hetet töltöttek el a stábbal.

A díjátadó után a Kolozsvári Rádiónak extatikus állapotban nyilatkozott, elmondta: bár a stáb sok tagjával egyetemben csak a szállodából követte az eseményeket, magán a gálán nem vett részt, még így is nehéz szavakba önteni, amit éreznek.

Amint mondta, az utóbbi egy hétben volt alkalma megtapasztalni, micsoda csillogással jár egy Oscar-gála. A nagy csillogás mögött ugyanakkor emberek vannak és óriási mennyiségű munka. Molnár elmondta: az Amerikai Filmakadémia ilyenkor minden kategóriában konferenciákat és különféle eseményeket szervez, a különböző filmstúdiók pedig „táncos, vidám estéket” szerveznek, amelyekre a jelölteknek illik elmenni. A hét során rengeteg lehetőség nyílik a szakma jeles képviselőivel való találkozásra, beszélgetésre, hiszen valamennyi programot ezért szerveznek.

A Spotlight a legjobb film
A Spotlight – Egy nyomozás részletei kapta a legjobb filmnek járó elismerést helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben a 88. Oscar-díjátadó gálán.

Visky: hatalmas öröm a színháznak

„Mindenekelőtt hatalmas örömet jelent ez a díj az egész színházi életnek, ugyanakkor annak az alkotói korszaknak a visszaigazolását is, amely a színház nyitottságáról szólt, és az igényről, hogy előadásaiban azt a világot értelmezze, amelyben él” – fogalmazott Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője lapunk megkeresésére.

Felidézte, hogy Molnár Levente 2002-től a teátrum tagja, az egyetem elvégzése után rögtön Kolozsvárra szerződött, és az eltelt évek alatt olyan előadásokban is fontos szerepeket kapott, amelyek fölkészíthették arra az „elképesztő esztétikai és intellektuális komplexitásra”, amelyet Visky szerint a Saul fia jelent. Visky két saját darabját említette, a Tanítványokat, amelyben Molnár Mátét és a Hosszú pénteket, amelyben Pörgét alakította.

A Hosszú pénteket Visky Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regénye alapján írta színpadra, amely egy lágerből megszabadult férfi vívódását mutatja be arról, miért nincs neki joga gyermeket nemzeni, a Tanítványok pedig Visky szavai szerint „a nézők és színészek közös bezárkózása volt egyfajta lágerszituációba”. „Mindkét előadást Tompa Gábor színházigazgató rendezte, és nagyon intenzív pillanatai voltak ezek a közös munkának. Amikor Levente megkapta a szerepét a Saul fiában, megkeresett engem, és emlékeztetett az említett két előadásra, az ott szerzett tapasztalataira” – idézte fel Visky.

Mint mondta, Molnár a Saul fia „gazdag utóélete” miatt a teátrum új produkcióiban ugyan nem tudott szerepet vállalni, de a közönség továbbra is láthatja őt a Viktor avagy a gyermekuralom, illetve Az öreg hölgy látogatása című produkciókban. Kérdésünkre, hogy a teátrum népszerűsége gyarapodni fog-e szerinte az amerikai elismerésnek köszönhetően, Visky úgy válaszolt, hogy ez azon is múlik, hogy a teátrum mennyire tud élni a lehetőséggel.

Elmondta ugyanakkor, hogy az Oscar-díj reményei szerint a társulat egyéb tagjainak filmes sikereire is ráirányítja a figyelmet, hiszen Hatházi András és Bogdán Zsolt nemrég egy jelentős román filmben, Marian Crişan Horizont című alkotásában mutatkozott be, Hatházi a rendező korábbi, Morgen című filmjében is főszerepet játszott, Dimény Áron a Kertész Imre Sorstalanságából készült film egyik fontos szerepét játszotta, majd Silviu Purcărete Undeva la Palilula című filmjének főszerepét alakította, de többek között Kézdi Imola és Csutak Réka is szerepelt magyarországi filmekben. Visky szeretné folytatni a teátrum Filmarcok című beszélgető-sorozatát is, amely éppen a társulat színészeinek filmes alakításait hivatott népszerűsíteni.


„Nagyon nehéz lesz nekik”

A kép és a hang együtt olyan állandó közelséget teremt a Saul fiában, amelytől nem lehet szabadulni – mondta el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, aki maga is tagja az elismerést odaítélő amerikai filmakadémiának.

Mint fogalmazott, a holokauszt eddig kevésbé ismert területét, a Sonderkommando világát bemutató Saul fia operatőri munkájának titka, hogy nagyon közelről, kézi kamerával készültek a felvételek. A laza, lendületes kamerakezelés biztosította az érzést, hogy a néző észrevétlenül valódi tanúja az eseményeknek, emellett ügyesen játszottak az élességgel, a mindig életlen, de a háttérben jelenlévő borzalmakkal.

Koltai Lajos kiemelte a Saul fia hangmérnöki munkáját is, amelynek köszönhetően rendkívül közel kerülnek a nézőhöz a szenvedés elviselhetetlen hangjai. Mint fogalmazott, a kettő együtt, a kép és a hang „egyszerűen elkapta az embert a torkánál”, olyan „állandó közelséget” teremtve, „amelyből nem lehet kiszabadulni”. Az Oscar-díjas Mephisto operatőre hozzáfűzte: egy ilyen siker után mindig a következő lépés a legnehezebb, ezért maga részéről azt üzeni a Saul fia alkotóinak, maradjanak a megkezdett ösvényen. „Ennek ára van, de ez a legszebb dolog. Ezt kívánom. Nagyon nehéz lesz nekik” – mondta el Koltai Lajos.

Hétfőn egyébként Orbán Viktor miniszterelnök is reagált a sikerre Facebook-oldalán. „A magyar film nagy napja. Mindenkinek köszönjük” – olvasható a bejegyzésben, amelyben a kormányfő gratulációja angolul is olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál