Hirdetés

Ősbemutatóval ünnepel évfordulót a Harag György Társulat

Felújított színházépületben, ősbemutatóval kezdi az évadot a szatmárnémeti Harag György Társulat – adta hírül a teátrum. 

Hírösszefoglaló

2016. szeptember 06., 19:002016. szeptember 06., 19:00

Az eredetileg Nagybányán alapított társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban költözött be a szatmárnémeti színházépületbe, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába. Bessenyei Gedő István társulatigazgató egy korábbi sajtótájékoztatóján kiemelte, a jubileumi évad egy szatmári szerző a városról írt drámájának ősbemutatójával indul.

Szatmáron játszódó darabbal kezdenek

A társulat vezetője felidézte, a 124 évvel ezelőtt Voyta Adolf pápai műépítész tervei alapján elkészült színházépület átadásakor alapkritérium volt, hogy szatmári szerző műve kerüljön először bemutatásra ezen a színpadon. A Színügyi Bizottság felkérésére beérkezett húsz pályamű közül akkor Mátray Lajos háromszereplős Prológja bizonyult a legértékesebbnek. „Ezt a hagyományt folytatva kértem fel Láng Zsolt szatmárnémeti születésű, Márai- és József Attila-díjas írót a városunkhoz kötődő, itt játszódó dráma megírására. Ezzel, a Bartók zongorája című ősbemutatóval indul az évadunk október 14-én. Az előadás rendezője Patkó Éva, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, aki sokunknak tanára is volt az egyetemen” – részletezte az igazgató.

Az idei évad felnőttbérletcsomagjában három klasszikus mű szerepel: Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabja Bocsárdi László rendezésében, Zerkovitz Béla és Szilágyi László Csókos asszonya Bessenyei István rendezésében, valamint Goldoni Velencei terecske című műve Visky Andrej rendezésében. Emellett a nézők két, egyenként négy előadást tartalmazó listából választhatnak maguknak egy-egy kedvencet az összesen öt előadást tartalmazó bérletükből. „Az alapkoncepciónk az volt, hogy a kötelező előadások, a tavalyi évadhoz hasonlóan, ezúttal is a klasszikus dráma-, illetve operettirodalom remekei legyenek, minden más előadásunk pedig a választható kategóriákat gazdagítja” – magyarázta az igazgató.

Az említett előadások mellett bérletszünetben játszott nagyszínpadi produkcióként kerül majd színre Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája romániai ősbemutatóként a szerző rendezésében. Szintén bérletszünetben kerül műsorra Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiája Bordás Attila rendezésében, aki korábban koreográfusként mutatkozott be a szatmári közönségnek.
Stúdiótérben látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében.

Szintén az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című, immár klasszikusnak mondható nagyszínpadi gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét, a Hamupipőkét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé.

A korábbi évadokhoz hasonlóan ezúttal is láthat majd vendégelőadásokat a szatmári közönség. A nagyváradi Szigligeti Színház a Fényes-emlékév apropóján szilveszterre a Harmath Imre–Fényes Szabolcs szerzőpáros Maya című háromfelvonásos operettjét tűzi műsorra a színház igazgató-főrendezője, Novák Eszter munkájaként – ezt a produkciót Szatmárra is elhozza a nagyváradi színház. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékaként látható majd Szatmárnémetiben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél című előadás. A Mensáros László színművész 1956-os emlékezései alapján készülő dokumentumdráma rendezője Csikos Sándor. A legkisebb színházbérletesek is láthatnak majd vendégelőadást: az ő bérletükben Volt egyszer egy... címmel az Aranyszamár Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház közös produkciója szerepel Székely Andrea, a veszprémi bábszínház vezetője rendezésében.

Bandura Emese, a bábtagozat vezetője elmondta: a legkisebbeknek Schneider Jankó vendégrendezővel hoznak színre előadást Michael Ende Történet a tálról és a kanálról című meséje nyomán, illetve babaszínházi produkciót is terveznek. Emellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a bábszínházi évad folyamán, amely mindegyike arra irányul, hogy a műfajra fogékony gyerekeket a színházba csábítsák. A Harag György Társulat prózai és bábtagozata összesen 17 korábbi produkciót is műsoron tart.

Tagcserék a társulatban

Bessenyei Gedő István elmondta: két művészük, Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csíki Játékszín társulatához, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn, Keresztes Ágnes és Nagy Csongor Zsolt színészt.

Idén a Harag György Társulat szervezi meg a 8. Interetnikai Színházi Fesztivál (Ifeszt) nevű vándorfesztivált, amelyre több mint 20, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) kőszínház kapott meghívást, illetve a magyar nyelvű alternatív színházi műhelyeket is be kívánják vonni a november 4–13. között megrendezésre kerülő seregszemle programjába. A szatmári társulat nagyon bízik benne, hogy az idei évadban, május folyamán újra sikerül megszervezni a román tagozattal közös házi fesztivált is, amely az utóbbi három évadban szünetelt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés