
Fotó: Nagy D. István
Sepsiszentgyörgyön szervezi a színészmesterséget tanuló diákok országos versenyét a Kovászna megyei tanfelügyelőség és a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium a hét végén.
2014. április 01., 19:332014. április 01., 19:33
Az országban 13 drámatagozat működik, ezek közül a sepsiszentgyörgyi az egyetlen magyar nyelvű – idén csak egy művészeti tagozat nem nevezett be az április 4–7-e között szervezett versenyre. Fazakas Misi, a Plugor Sándor Művészeti Gimnáziumban működő drámatagozat vezetője a keddi sajtótájékoztatón elmondta, eddigi eredményeikkel érdemelték ki a szervezés jogát.
A sepsiszentgyörgyi diákok három ízben vettek részt az olimpián, kétszer országos első helyezést értek el az előadás kategóriában, tavaly pedig második és harmadik helyezést az egyéni megmérettetésben.
A hétvégére összesen 125 diák és 14 tanár érkezik Sepsiszentgyörgyre, ahol a vetélkedő egyetemi felvételiszerűen zajlik. Két kategóriában méretkeznek meg a résztvevők: előadással, illetve egyénileg – versekkel, monológgal és improvizációval.
A zsűri – amelyben a hazai színházi egyetemek tanárai vesznek részt – elnöke Dan Ţopa, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház igazgatója lesz. Lőfi Gellért, a Plugor Sándor művészeti iskola igazgatója elmondta, az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Sepsiszentgyörgyön idén tartják a Színház Évét, így a tantárgyversenyen túl igyekeznek olyan programokat szervezni a versenyzők számára, hogy pozitív élményekkel térjenek haza.
Az iskola gyerekkórusa godspell koncerttel fogadja a vendégeket, a román diákok megtekinthetik a román társulat Szentgyörgyi szent című alkotását, a magyarok pedig Pintér Béla és Társulatának Parasztopera című előadását. A rendezvény záró estjén az Alias Sinatra című koncert várja a diákokat.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!