2011. május 04., 09:382011. május 04., 09:38
A rendezvény az egyetlen olyan színházi fesztivál Romániában, ahol a programban csak egyéni műsorok szerepelnek. Gianina Cărbunariu darabját Borbély B. Emília adja elő, a produkció rendezője B. Fülöp Erzsébet, a történet pedig egy kisbuszban játszódik. A monodráma három román fiatalról és az önfeláldozásról szól.
Amint arról korábban már beszámoltunk, a temesvári társulat hétfőn erdélyi turnéra indult négy előadásával. Hétfőn a gyergyószentmiklósi, tegnap pedig a kézdivásárhelyi közönségnek játszottak, Sepsiszentgyörgyön 4-én, Csíkszeredában 9-én és 10-én, Marosvásárhelyen 11-én, 12-én és 17-én, Kolozsváron 16-án, Székelyudvarhelyen pedig 18-án és 19-én lépnek fel.
A körút első két napján a Zián és Kopik című gyermekelőadást, illetve a Mellékhatások című stúdió-előadást játszotta a csapat, előbbit a csíki, vásárhelyi, kolozsvári és udvarhelyi, utóbbit pedig a szentgyörgyi, vásárhelyi és udvarhelyi közönség is megtekintheti. A Veszedelmes viszonyok című musicalt Csíkszeredában és Marosvásárhelyen láthatják az érdeklődők, míg a társulat nagy sikerű, Amor omnia című árny- és fényjátékát az 5. Tánc tavasza fesztivál keretében játsszák Székelyudvarhelyen május 18-án.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!