2012. február 09., 09:382012. február 09., 09:38
„Az ördög ott van különböző neveket viselve majdnem minden vallásban, a népek öröklődő hitvilágában. Jelen van a magyarság hitvilágában is, gyakori szereplője népmeséinknek, csak hogy a magyarokkal mindig pórul jár – az eszes paraszt, parasztasszony túljár az eszén, és nevetség tárgyává teszi. Az ördög szó gyakran fordul elő földrajzi nevekben is, van Ördög pataka, Ördög árka, Mezőségen pedig van egy település, aminek Ördöngösfüzes a neve” – olvasható az előadással kapcsolatos ismertetőben. Amint a tegnapi sajtótájékoztatón kiderült, az előadást Takács Sándor Lélekjárás című írása ihlette, amely ízes nyelvhasználattal meséli el a mezőségi Ördöngösfüzes falunév kialakulásának legendáját, miszerint a helyi paphoz beköltözik az ördög, aki a kiűzéséhez három másik egyházi elöljárót hív segítségül.
András Mihály, a Hargita együttes művészeti vezetője elmondta: az első, János vitézről szóló bemutatójuk után egy újabb jókedvű műsort visznek színpadra Boka Gábor rendezésében, Busai Norbert és felesége, Busai Zsuzsa koreográfusok közreműködésével. Az előadásban fellelhető a szórványproblémára való figyelemfelkeltés is, mivel az együttes vezetősége úgy látja, a Székelyföld is egyre inkább „szórványosodik”, és nem számol ennek a veszélyével. „Sokan mondják már a csángó, kalotaszegi, moldvai, mezőségi dalokra, mesékre, hogy nem az övék. Az ilyen veszélyek miatt döntöttünk úgy, hogy a következő előadás egy szórványtelepülésről fog szólni” – fejtette ki András Mihály.
„A János vitéz próbái közben megismertem az együttest, tudtam, hogy kire milyen szerep illik. Az előadás háromnegyede tánc, a szöveg nagyon kevés, csupán »varázsszavak« hangzanak el, a táncosok nem kívánnak versenyt futni a drámai színészekkel” – szögezte le a darab rendezője, aki Takács Sándor Lélekjárás című írásából egy teljesen új forgatókönyvet alkotott. A rendezővel immár második alkalommal dolgoznak együtt a csíkszeredai táncosok. Az öt kontinensen megfordult rendező úgy véli, fontos a humor, azonban azt tartalommal is meg kell tölteni. Az Ördöngösök Füzesen című előadás ősbemutatójára február 15-én 19 órától kerül sor, a második előadást pedig február 17-én szintén 19 órától tartják a Csíki Játékszín nagytermében.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.