Hirdetés

Nyolcvan éve nem láttak fényt a Kolozsváron kiállított arisztokrata portrék

A nagyközönség elől csaknem egy évszázada elzárt, 19. századi erdélyi arisztokrata portrékból nyílt kiállítás szerdán a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban, amelynek igazgatója morális jóvátételnek nevezte a restaurált festményeket bemutató tárlatot.

Krónika

2016. február 25., 12:402016. február 25., 12:40

Az MTI által idézett Lucian Nastasa-Kovács szerint nemcsak képzőművészeti, hanem történelmi szempontból is fontos a kiállítás, mert – mint fogalmazott – olyan személyiségek nagy méretű festett portréit csodálhatja meg a közönség, akiknek Kolozsvár mai arculatát is meghatározó épületeket köszönhetünk.

„Ezek a portrék nem láttak fényt nyolcvan éve. Ezek a festmények szinte száz éve nem voltak közszemlére bocsátva. Nem is voltak a legjobb állapotban. A legjobb erdélyi restaurátorok munkájára volt szükség, hogy ma megint eredeti pompájukban láthassuk őket” – magyarázta Lucian Nastasa-Kovács, hogy miért jelent jóvátételt a tárlat.

Pásztor Csenge Bíborka, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum raktárában csaknem 400 erdélyi személyiség portréja található meg. A szerdán megnyílt kiállításra ezek közül kilencet sikerült restaurálni.

Amint Vekov Károly történész a megnyitón elmondta, a kiállított képek Kolozsvár első civil szervezete, az 1833-ban alakult Kolozsvári Casino székházának a falait díszítették. Az egyesület az erdélyi arisztokrácia szervezete volt. Az első portrét Széchenyi István grófról – halálakor – Barabás Miklóstól rendelte meg a Casino. Ezt követően azonos méretben az egyesület alapítóinak a portréit készíttették el olyan művészekkel, mint Vastagh György, Kőváry Endre vagy Venceslav Melka.

A most nyílt kiállításon a Széchenyi-portré mellett báró Bánffy Dániel (1812-1888), gróf Kendeffy Ádám (1795-1834), báró Wesselényi Miklós (1795-1850), báró Wesselényi Ferenc (1807-1885), gróf Mikó Imre (1805-1870), báró Kemény Domokos (1807-1885), gróf Lázár Miklós (1819-1889) és Bölöni Farkas Sándor (1795-1842) portréját láthatja a közönség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés