
Fotó: Szatmárnémeti Brighella Bábtagozat
Új vezető irányítja idéntől a szatmári Északi Színház Harag György Társulatának bábtagozatát. A partiumi teátrum Brighella Bábtagozatát Nagy Regina, a bábtagozat alkalmazott rendezője irányítja azt követően, hogy korábbi vezetője, Bandura Emese lemondott.
2023. január 18., 17:582023. január 18., 17:58
2023. január 18., 18:242023. január 18., 18:24
A változásról Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója tájékoztatta a bábtársulatot az Iparosotthon bábszínházi termében – tájékoztatott a színház szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Mint mondta, a korábbi vezető, Bandura Emese búcsúja csak a vezetői tisztségről szól, továbbra is bábszínészként dolgozik majd a társulatnál, illetve látványtervezőként is számítanak rá.
Pályázati és egyéb forrásokból sikerült mások mellett színháztechnikai szempontból teljesen felszerelni az új játszóhelyet, mikrobuszt és szolgálati lakást is sikerült vásárolni a Brighella Bábtagozat számára. Bessenyei Gedő István szerint a számos sikeres előadás mellett sok új, gyümölcsöző partnerségi kapcsolat is kialakult az elmúlt években, aminek nagy valószínűséggel utódja is jó hasznát veszi majd.
Nagy Regina számára nem új feladat a bábtagozat irányítása, maga a tagozat is többek között az ő kezdeményezésére alakult meg
Fotó: www.brighella.eu
Nagy Regina számára nem új feladat a bábtagozat irányítása, maga a tagozat is többek között az ő kezdeményezésére alakult meg, és lett műkedvelő csapatból hivatásos bábtársulat. Nagy Regina ugyancsak tíz éven állt az intézményesülés különböző fázisaiban formálódó csapat élén, mielőtt néhány évre távozott Szatmárnémetiből. „Igyekszem újat hozni a társulat életébe művészeti szempontból: kicsit nyitnék másfajta bábelőadások vagy bábszínházi eszközök felé. Szeretnék olyan előadásokat is létrehozni vagy elhozni a szatmári közönség számára, amelyek tinédzsereknek vagy akár felnőtteknek is szólnak. Hiszen ma a bábszínház nem más, mint látványosabb eszközökkel operáló színházi műfaj” – fogalmazott Nagy Regina.
Az új tagozatvezető a napokban már meg is kezdte tevékenységét, a soron következő temesvári fesztiválszereplés szervezéséhez kapcsolódóan, amelyen egyébként saját rendezése, a Tejkút című bábelőadás kapott meghívást az európai kulturális fővárosba.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!