_100521.jpg)
Fotó: A szerző felvétele
2010. május 21., 10:252010. május 21., 10:25
Tíz évvel ezelőtt írta alá a két település a testvérvárosi szerződést, amely az 1990-ben kezdődő sokrétű kapcsolat megpecsételését jelentette.
A tárlaton tizennégy nyíregyházi képzőművész munkái tekinthetők meg: harminckilenc festményben, fotóban és grafikában, valamint tizenhét szoborban, kisplasztikában és kerámiában gyönyörködhetnek a látogatók.
A tízéves testvérvárosi kapcsolat során ez már az ötödik alkalom, amikor Szatmárnémeti nyíregyházi művészek kiállításának ad otthont, a tavalyi évben pedig a Szatmári Alkotóház Képzőművészeinek Egyesülete két tagja, Gergely Csaba és Tillinger István alkotásai vendégeskedtek a szabolcs-szatmár-beregi megyeközpontban.
Az egyik kiállító, Madarassy György Tamás festőművész a nyíregyházi képzőművészek nevében a testvérvárosi kapcsolaton belül további együttműködésekre kérte fel a szatmári kollégákat, többek közt felvetette a közös tárlatok ötletét, amelyeket mindkét városban be lehetne mutatni.
Az eseményen jelen volt Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere és Nagy László, Nyíregyháza alpolgármestere és városi tanácsosok, akik a megnyitó után egy közös tanácsülésen vettek részt. Csütörtök este az ünnepség folytatásaként a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata a csongor@tünde.hu című darabot mutatta be a szatmári közönségnek.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.