
2012. július 13., 07:272012. július 13., 07:27
A Mandala dalszínház, amely idén már fennállásának 21. évfordulóját ünnepli, szívesen jön Váradra – legutóbb az Egri csillagok zenés változatával léptek fel a vársáncban több ezer ember előtt.
Dobos László, az utazó színház igazgatója elmondta: az idei három előadás tulajdonképpen próbaévadnak is tekinthető, a következő logikus lépés pedig „egy pezsgő váradi nyári színházi fesztivál” szervezése a várszínházban.
Az első előadásra augusztus 5-én este 21 órától kerül sor: Ray Cooney A miniszter félrelép című bohózatát játssza a dalszínház két részben. A második alkalom egy szerdai napon, augusztus 15-én lesz, ekkor az István, a király című rockoperát tekinthetik meg a váradiak. Laborc szerepét Nagy Feró alakítja benne. Az igazgató elmondta, talán megfelelőbb lett volna egy hétvégén tartani az előadást, ám a sztárfellépő Nagy Feró csak hét közben ér rá – az időpont mégis nagyon jelentős, augusztus 15-e ugyanis Szent István halálának napja.
A harmadik előadás, a Krétarajzok a képzelt riportról, egy amerikai popfesztiválról címet viseli. A Déry Tibor regénye alapján készült musicalt rendhagyó módon a megszokottnál még több zenével adja elő a Mandala Dalszínház: az ismert dalokon kívül további hét LGT-szám is felcsendül majd benne. A miniszter félrelépre, illetve a Képzelt riportra 25, az István, a királyra 35 lejért lehet jegyet váltani jövő hét második felétől a Nagyváradi Magyar Diákszövetség Sas palotabeli irodájában.
A szervezők 69 lejes áron „bérletet” is biztosítanak azok számára, akik mindhárom előadást meg szeretnék nézni.
A roma kultúra ihlette alkotásokat sorakoztat fel a RROMA Film Festival, amelyet szeptember 4. és 6. között szerveznek meg Brassóban és a Brassó megyei Ágostonfalván.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.