
Fotó: A szerző felvétele
2010. december 07., 09:592010. december 07., 09:59
Egyeseket hosszas kutatómunka árán nemesi családok mai leszármazottjainak a kérésére kutatott fel. A címerek nagy része pajzsokra került. Vasárnaptól mintegy 100 ilyen címerpajzs fogadja a Vártemplomba betérőket.
Ötvös József főesperes, a Vártemplom lelkésze az igehirdetés után vasárnap arra is felhívta a figyelmet: nem véletlen, hogy éppen abban a szentélyben kapott helyet a tárlat, ahol az egykor Tordán meghirdetett erdélyi vallásszabadságot szavatoló törvényt megerősítették. A pajzsok egyikén Borsos Tamás címere látható, aki igen sokat tett Marosvásárhely fejlődéséért, és aki a szombatossággal kacérkodott.
Nagy Miklós Kund műkritikus, a Népújság főszerkesztője szerint a pajzsra vitt címerek némelyike ugyan nem kimondottan eredeti művészi alkotás, viszont a tárlat a maga nemében egyedülálló.
Rendkívül figyelemreméltó az, hogy Novák József immár tíz évet áldozott az erdélyi történelem eme különös dokumentumainak a kutatására, megjelenítésére. A művész tevékenységével jeles erdélyi heraldikusok, genealógusok munkáját folytatta, mint például a széki származású, Kolozsváron működő Köpeczi Sebestyén József. Novák Józsefet címerkutató munkájában sokat segítette Pál-Antal Sándor levéltáros és Spielmann Mihály történész. A gyűjteményről egyébként 2006-ban a budapesti Közdok Kiadó kötetet is megjelentetett.
Mivel Novák József a Szent György Lovagrend tagja, az Észak-erdélyi Nagypriorátus nevében Makkai Gergely nagyprior, valamint a Történelmi Vitézi Rend marosszéki törzsének kapitánya, Bíró István is köszöntötte a művészt. Kozsik József és Györffy András színművészek, illetve Schuller József előadóművész szavalattal, a Koszorús Kálmán, Bőr Hunyadi Gyula és Gyárfás István alkotta trió, valamint a Cantuale vokálegyüttes pedig zenés intermezzókkal egészítette ki a népes közönséget vonzó, különleges tárlatavatót.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.