2012. április 25., 08:052012. április 25., 08:05
„Hangsúlyos kérésünk volt ez a helyszínváltás, a szervezők nagyon rugalmasak voltak e tekintetben, igaz ez anyagi áldozattal is járt, hiszen jóval nagyobb standbért kellett fizetnünk, mint korábban” – tájékoztatta lapunkat Káli Király István, az Romániai Magyar Könyves Céh elnöke.
Az erdélyiek közül a csíkszeredai BookArt, Gutenberg, Pallas-Akadémia és Pro-Print, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, valamint a kolozsvári Koinónia, Komp-Press, Kriterion és Polis Kiadó kínálta kiadványait, ezek közül a Gutenberg és a Pallas-Akadémia külön standot bérelt, a többi kiadó könyveit a Romániai Magyar Könyves Céh standján állították ki. Káli Király István hozzátette: a BookArt Kiadó is bérelt külön standot, a Svájci szerzők sorozatában magyarul megjelent könyvek szerzőinek ugyanis ez volt a kívánsága, de BookArt-könyveket a könyves céh standján is találhattak az érdeklődők.
Mint megtudtuk az első két napon, csütörtökön és pénteken, valamint a szombati munkanap miatt szombat délelőtt is csekélyebb volt a forgalom, szombat délután és vasárnap viszont nagy volt a zsongás a vásáron. Káli Király István elmondta: különösen azok a magyarországi kiadók voltak sikeresek, akik egy-egy nagy név könyveivel érkeztek a könyves seregszemlére, így többek között az Európa Kiadó standja, ahol az idei díszvendég, az olasz Claudio Magris könyveit kínálták, és a szerző is dedikált.
„Látszik, hogy a magyarországi kiadók sokat áldoztak a hírverésre” – tette hozzá. Kiemelte: Böjte Csaba ferences szerzetes legújabb könyve iránt is nagy volt az érdeklődés, amely a budapesti Helikon Kiadó gondozásában jelent meg.
Az erdélyiek kiadványai között „slágerkönyv” nem volt, egy-egy könyvcímből maximum hetet tudtak értékesíteni a négy nap alatt, a könyves céh vezetője egyedül a Gutenberg Kiadó „Isten segedelmével udvaromat megépítettem...” – Történelmi családok kastélyai Erdélyben című kiadványát emelte ki, amely elmondása szerint népszerű volt a vásárlók körében.
„A céh standjának bérleti díja 732 ezer forint volt, az eladott könyvekből származó bevétel viszont alig haladta meg a standbér értékét – 760 ezer forintra rúgott –, így azt is mondhatnánk, hogy ingyen adtuk a könyveinket az olvasóknak – mondta el Káli, hozzátéve, hogy a könyvek előállítási, szállítási költségeivel, a szállások kifizetésével együtt összesen több mint másfél millió forintot költöttek a fesztiválon való részvételre. „Hangsúlyoznám azonban, hogy az értékes könyvekre volt vevő” – tette hozzá.
Kérdésünkre elmondta: minden évben reklámozzák kiadványaikat, hogy felkeltsék a közönség érdeklődősét, azonban a magyarországi vásárlók, úgy tűnik, nem fogékonyak a reklámjaikra. „A magyar könyvpiacot három nagy cég uralja, amelyek nagy érdeklődésre számot tartó kiadványaikat hathatósan népszerűsítik, ezek mellett a többi könyv inkább csak megbújhat a könyvespolcok sarkában, remélve, hogy néhányan felfigyelnek rájuk. Egyetlen könyvcím hathatós reklámozása mintegy 3-4 millió forintba kerül egy ilyen nagyszabású rendezvényen, ezt pedig az erdélyi kiadók nem engedhetik meg maguknak” – magyarázta Káli.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.